Cornus stolonifera 'Kelsey' - Törpe som

A Cornus sericea - selymes som (szinoním neve: Cornus stolonifera) Észak-Amerikából származó, rendkívül ellenálló, lombhullató díszcserje a somfélék (Cornaceae) családjából. Természetes élőhelyén a Cornus sericea patakpartokon, folyóvölgyekben, láperdők szélén és nedves réteken fordul elő, ahol a talaj üde, gyakran időszakosan vízzel telített. Ez a háttér magyarázza jó víztűrését és alkalmazkodóképességét, ugyanakkor kerti körülmények között is szépen fejlődik átlagos kerti talajon, ha elegendő nedvességet kap. A Cornus nemzetségnév a latin cornu („szarv”) szóból ered, amely a somok kemény, szívós fájára utal. A sericea fajnév jelentése „selymes”, és a fiatal hajtások, valamint a levelek fonákának enyhén szőrözött, selymes tapintására utal. Ezt a nevet Karl Linné adta 1771-ben. A Cornus stolonifera nevet André Michaux (1746–1802, világhírű francia botanikus és felfedező) adta 1803-ban, utalva a növény jellegzetes indáira (stolo), amelyekkel a földön terjed. A kertészeti árudák és a régebbi szakirodalom a mai napig gyakran ezt használja.

A ’Kelseyi’ fajtát Harlan P. Kelsey (amerikai botanikus és kerttervező) nemesítette a Kelsey-Highlands Faiskolában (Massachusetts, USA). A fajtát az 1920-as évek végén vezették be a kertészeti forgalomba. Alacsony termetű, sűrűn bokrosodó, erősen sarjadzó, lombhullató cserje. Gyorsan növő és terjedő növény: földalatti rizómával rendelkezik, mely a talajfelszín közelében található, valamint a talajhoz érő szárai is képesek a legyökeresedésre. Hajtásai tavasszal és nyáron sárgászöldek, olajzöldek majd barnásvörösek, lombhullás után a hideg hatására élénk korallvörös vagy sötétpiros árnyalatúvá válnak. Levelei tojásdadok, középzöldek, ősszel bíborvörös vagy narancssárga árnyalatúak lesznek. Virágai aprók, krémfehérek, lapos ernyőszerű virágzatokban nyílnak kora nyáron, majd fehér vagy kékesfehér bogyótermések követik. 

Virág színe: Krémfehér.

Virágzási idő: Május–június

Magasság: 0,6–1 m magas, 1–1,5 m széles.

Igényei: Napos vagy félárnyékos fekvésben fejlődik jól, de a legintenzívebb vesszőszínt teljes napsütésben adja. Talajban nem válogatós, de az üde, tápanyagban gazdag, jó vízellátású talajokon lesz a legszebb. Jól tűri a nedvesebb körülményeket is (akár az időszakos vízborítást is), ezért csapadékosabb kertrészekbe, vízparti jellegű ültetésekbe is kiváló. Sekély gyökeresedése miatt a száraz körülményeket nem tolerálja.

Fenntartási munkái: A legintenzívebb vörös színt a fiatal, egyéves vesszők adják, az idős (3 évnél idősebb), megfásodott és elszürkült ágak egyharmadát tőből vágjuk ki minden évben. Ez ösztönzi az új, színes hajtások növekedését. Viszont kerüljük a radikális „tarvágást” (amikor mindent 10-15 cm-re vágnak vissza), mert ez a fajta lassabban regenerálódik. Erősen sarjadzik, ezért kisebb kertekben terjedését időnként kordában kell tartani. Vízigénye közepes–magas, különösen nyári szárazságban meghálálja az öntözést.

Felhasználása: Kiváló alacsony cserjecsoportokba, előkertekbe, ágyásszegélybe, nagyobb edényekbe. Szép kontrasztot ad örökzöldek előtt, és tömegesen ültetve különösen látványos színfolt a lombtalan időszakban is. Erős indái és gyökérzete miatt folyópartok erózióvédelmére is használható. A modern tájrehabilitációban is az egyik elsőként betelepíthető faj a mocsarasabb/vizenyősebb területeken.

Érdekességek a selymes somról:

Az észak-amerikai őslakosok (pl. lakota, ojibwe népek) számára ez a növény a mindennapi élet alapköve volt. A növény legfontosabb kultúrtörténeti szerepe a szertartási dohánykeverékben (Kinnikinnick) volt. Az indiánok a vörös háncs alatti belső kérget lekaparták, megszárították és dohányhoz vagy más gyógynövényekhez keverték. Ezt a keveréket szent pipákban (kalumet) szívták vallási és diplomáciai eseményeken. Rugalmas és élénk színű vesszőiből kiváló minőségű kosarakat, halcsapdákat és hótalpakat készítettek. Egyes törzsek szerint a vörös vesszők az életet és a vér erejét szimbolizálják, ezért rituális építményeknél (pl. izzasztókunyhók) vázként használták őket.

Az őslakosok kérgét felhasználták gyógyításra: A kérgéből készült főzetet lázcsillapítóként és fájdalomcsillapítóként alkalmazták, néha fogtisztításra és ínyerősítésre is rágcsálták.