Cotinus coggygria 'Royal Purple' - Vörös cserszömörce K5 60-80

A Cotinus coggygria - cserszömörce Dél-Európában, a Balkánon, Kis-Ázsiában és Közép-Ázsiában őshonos, Magyarországon a száraz, déli lejtőkön gyakori. Természetes élőhelyei száraz, napos domboldalak, sziklás lejtők, cserjések, ahol jó vízáteresztésű, gyakran meszes talajokon él. A Cotinus nemzetségnév az ókori görög kotinos szóból ered, amely vad olajfát jelentett, és a növény bőrfeldolgozásban betöltött szerepére utal. A coggygria fajnév a Balkánon és Kis-Ázsiában használt régi elnevezésből származik, mely 'füstfát' jelent. A cserszömörce jelentős kultúrtörténeti növény: leveléből és kérgéből évszázadokon át csersavat vontak ki bőrcserzéshez, fájából pedig sárga festéket készítettek.

A ‘Royal Purple’  fajtát a hollandiai Boskoopban a Lombarts faiskola nemesítette és szelektálta 1952-ben. Nemzetközi ismeretségre gyorsan szert tett, az Egyesült Államokba például már 1953-ban bevezették. Sűrű, bokros növekedésű, lombhullató cserje szélesen terülő, laza koronáva, amely idővel kisebb fává is fejlődhet. Levelei kerekdedek, sima felületűek, kihajtáskor mélybordók, nyáron lilás-vörösek maradnak, ősszel pedig élénk skarlátvörös árnyalatokra színeződnek. Kora nyáron nyíló apró virágai laza bugákban jelennek meg, majd a virágzás után a virágkocsányok tollas, rózsaszínes-lilás, pelyhes szerkezetűvé válnak, amelyek messziről nézve egy puha, füstös „parókára” emlékeztetnek. Ez a „füstfelhő” nyáron és kora ősszel is látványos.

Virágszín: Zöldes, majd rózsaszínes füstös bugák.

Virágzási idő: Június–július.

Magasság: 3–5 m magas, 3–4 m széles.

Igényei: Kifejezetten napos fekvést igényel a legszebb lombszínhez. Talaj iránt igénytelen, de a jó vízáteresztésű, meszes vagy semleges talajokat kedveli. Jól bírja a száraz, meszes, sőt a köves, sovány talajokat is. Jó szárazságtűrésű, a pangó vizet nem viseli el. Tűri a városi légszennyezést.

Fenntartási munkái: Jól tűri a metszést, amelyet kora tavasszal célszerű elvégezni. Erősebb visszavágással nagyobb levelek és intenzívebb lombszín érhető el és alacsonyabb, bokros habitus, míg visszafogott metszéssel természetesebb formájú marad nagyobb virágmennyiséggel. Minimális metszéssel törzses kis fává nevelhető. Telepítés után rendszeres öntözést igényel, később csak tartós aszály idején szükséges pótlás.

Felhasználása: Szoliterként kiemelkedően látványos, modern és természetes kertekben egyaránt. Színfoltként cserjecsoportokban, nagyobb terek hangsúlyos növényeként is kiváló. Zöld-, szürke vagy sárga lombú cserjék kifejezetten jól mutat.

Érdekességek a cserszömörcéről:

A levelek és a kéreg rendkívül gazdag cseranyagban (tanninban). Évszázadokon át ez volt a finomabb bőrök, különösen a szattyán és a kordován cserzésének fő anyaga. Magyarországon a 18-19. században komoly kereskedelmi árucikk volt; a Balaton-felvidéken és a Vértesben gyűjtötték, szárították, majd bálákban szállították a vargáknak.

A népi textilfestésben alapvető növény volt: A levelekből és a fából tartós sárga festéket nyertek (ezért hívták néhol sárgafának). Ha vas-sókkal keverték a főzetet, mélyfekete vagy sötétszürke színt kaptak, amellyel gyapjút és bőrt festettek.

A cserszömörce a mai napig a népi patika fontos része, főként erős összehúzó és fertőtlenítő hatása miatt: Levelének főzetét ínygyulladás, szájsebek és torokfájás ellen használták öblögetőként (ez a hatás 2026-ban is elismert, számos fogínyvédő készítmény alapanyaga). Ülőfürdőként aranyérre, vagy borogatásként nehezen gyógyuló sebekre, fagyásra alkalmazták. Belsőleg, nagyon óvatosan (mivel nagy mennyiségben mérgező) hasmenés ellen használták.

A 19. századi nagy fásítási programok idején a cserszömörcét használták a kopár, köves domboldalak (például a budai hegyek vagy a Balaton-felvidék dolomitkopárosai) megkötésére, mert extrém szárazságtűrő. A juhászok és pásztorok gyakran használták a cserszömörce ágait pipaszárnak vagy kisebb használati tárgyak faragására, mert a fája kemény és szép rajzolatú.