Magnolia 'Susan' – Nagyvirágú liliomfa K30 125/150

A Magnolia - liliomcserje nemzetség több, egymástól távol eső régióból származik: Észak-Amerika keleti területeiről, valamint Kelet- és Délkelet-Ázsiából. Természetes élőhelyük többnyire nedves, humuszos erdők, ahol szórt fényben, jó vízellátottság mellett fejlődnek. A név a francia botanikus Pierre Magnol-ról ered, aki jelentős szerepet játszott a növényrendszertan fejlődésében. A nemzetség több faját szintén a 18. században írták le európai botanikusok. A magnóliák Ázsiában évszázadok óta nagy becsben állnak, gyakran a tisztaság, méltóság és a női szépség jelképei. Európába a 18. század folyamán kerültek, ahol hamar kedvelt dísznövényekké váltak a kastélykertekben. A 20. század közepétől intenzív nemesítési programok indultak az Egyesült Államokban, amelyek célja a később virágzó, a kora tavaszi fagykárnak kevésbé kitett fajták előállítása volt.

A 'Susan' egy tudatos nemesítési program eredménye. Francis de Vos és William Kosar nemesítette az Amerikai Egyesült Államok Nemzeti Arborétumában (Washington D.C.) a Magnolia liliiflora 'Nigra' és a Magnolia stellata 'Rosea' keresztezésével. A keresztezéseket az 1950-es évek közepén végezték, a fajtát pedig 1968-ban bocsátották kereskedelmi forgalomba. A 'Susan' tagja egy nyolc hibridből álló sorozatnak, melyeket az arborétum titkárnőiről, valamint a munkatársak feleségeiről és lányairól neveztek el (Ann, Betty, Jane, Judy, Pinkie, Randy, Ricki és Susan). Kompakt, felálló, később kissé széthajló koronájú, lassú növekedésű lombhullató cserje vagy kis fa. Végmagasságát 10-20 év alatt éri el. Levelei oválisak, élénkzöldek, közepes méretűek, nyáron üdezöld lombozatúak, ősszel sárgás-bronz árnyalatúra színeződnek. A virágok kelyhes vagy tulipán alakúak, körülbelül 12-15 cm szélesek, 6 sziromlevélből állnak; kívül bíborlilák, belül világosabb árnyalatúak. Illatuk enyhe, kellemes. Termést ritkán hoz, de tüszőtermése dekoratív lehet ősszel.

Virágszín: bíborlila

Virágozási idő: április vége – május, gyakran a lombfakadás után, így kevésbé fagyérzékeny virágzás

Magasság: 2–4 m, szélesség 2–3 m

Igényei: A napos vagy félárnyékos fekvést kedveli, szélvédett helyen fejlődik legszebben. Talaja legyen humuszos, enyhén savanyú, jó vízáteresztésű. A pangó vizet és a nagyon meszes talajokat nem tűri. Vízigénye közepes; a friss telepítésű növény rendszeres öntözést igényel. Fagytűrése jó, virágai késői nyílásuk miatt kevésbé szenvednek kárt a tavaszi fagyokban.

Fenntartási munkái: Általában minimális metszést igényel. Csak a sérült, beteg vagy keresztező ágakat távolítsa el a virágzás befejezése után, nyár közepén. A drasztikus metszés nem javasolt, mert nem reagál túl jól erre a növény. A tömörödött talajt lazítani, a törzskörnyéket mulcsozni ajánlott. Tápanyag-utánpótlásra tavasszal szerves trágyát vagy rododendron tápot célszerű használni.

Felhasználása: Szoliterként előkertben, kisebb kertekben különösen mutatós. Kompakt mérete miatt ott is elhelyezhető, ahol a nagyobb magnóliafajták már nem férnének el. Tavaszi virágzása kiemelkedő díszértékű.