Rosa canina - Vadrózsa K2L 40/60

A Rosa canina – gyepűrózsa (népiesen hecsedli) Európa, Nyugat-Ázsia és Észak-Afrika területén őshonos vadon élő rózsafaj. Természetes élőhelyein erdőszéleken, cserjésekben, sövényekben, domb- és hegyvidéki rézsűkön fordul elő, ahol napos vagy félárnyékos fekvés és jó vízáteresztő, középkötött talaj jellemző. Kifejezetten szárazságtűrő, jól alkalmazkodik változatos környezeti viszonyokhoz. A nemzetségnév Rosa latin eredetű, már az ókori rómaiak is használták a rózsák megnevezésére. A fajnév canina jelentése „kutyához tartozó”, amely az ókori hiedelmek szerint arra utalt, hogy gyökerét veszettség elleni gyógyításra használták. A fajt Carl von Linné írta le 1753-ban.

A gyepűrózsa erőteljes növekedésű, laza ágrendszerű, lombhullató cserje. Hajtásai ívesen lehajlók, sarlósan visszahajló tüskékkel borítottak. Levelei páratlanul szárnyaltak, középzöldek. Virágai egyszerű felépítésűek, öt sziromlevelűek, halványrózsaszínűek, enyhén illatosak. Termése gömbölyded vagy tojásdad, élénkpiros csipkebogyó, amely ősszel érik.

Virágszín: Halvány rózsaszín

Virágzási idő: Május–június

Magasság: 2–3 m magas és széles

Igényei: Napos vagy félárnyékos fekvést kedvel. Jól fejlődik középkötött, jó vízáteresztő talajokon is. Szinte bármilyen talajon megél, a szárazabb, meszes, köves talajokat is jól bírja. Kifejezetten szárazságtűrő és kiváló fagytűrésű.

Fenntartási munkái: Gondozása minimális. Elég pár évente az öreg, fás ágakat tőből eltávolítani (ifjítás), hogy friss hajtásokat hozzon. Sövényként nevelve rendszeres visszavágás ajánlott. Gyökérsarjakkal és elszóródó magvakkal is képes terjedni, ezért ha kis helyed van, érdemes kordában tartani. Öntözést csak tartós szárazság idején igényel.

Felhasználása: Természetes hatású kertekbe, vadkertekbe, sövénynek, rézsűk megkötésére kiváló. Termése élelmiszeripari és háztartási feldolgozásra alkalmas. Kiemelkedően fontos vad- és madárbarát növény. A kertészetekben gyakran ezt használják a nemes rózsák alanyaként, mivel rendkívül erős a gyökérrendszere.

Érdekességek a gyepürózsáról:

A magyar népnyelv számtalan névvel illeti: csipkerózsa, vadrózsa, ebcsipke, tüskefa, hecsedli.

A "canina" eredete: A latin név (canina = kutyához tartozó) egy ókori hiedelemre utal. Idősebb Plinius jegyezte fel, hogy a növény gyökere gyógyítja a veszettséget (kutyaharapást).

A tisztaság és a szerelem: A keresztény szimbolikában a vadrózsa Szűz Mária jelképe (fehér vagy halványrózsaszín színe a tisztaságot, tövisei a fájdalmat jelzik). A „vadrózsából font koszorú” gyakori motívum a Mária-énekekben.

Grimm-mesék: A Csipkerózsika (Dornröschen) eredeti történetében a várat körülvevő áthatolhatatlan sövény éppen vadrózsából állt, amely megvédte az alvó hercegnőt a külvilágtól.

Német mitológia: A germánoknál Frigga istennőhöz kötődött; úgy hitték, a vadrózsabokorba csap bele legkevésbé a villám, ezért védelmezőként ültették a házak mellé.

Kelet-Európában (főleg a Balkánon) hitték, hogy a vadrózsaág a sírra téve vagy a halott mellé helyezve megakadályozza, hogy az illető visszajárjon.

Hecsedli lekvár: Az erdélyi és magyar paraszti konyha egyik legidőigényesebb, de legértékesebb csemegéje. A bogyók szőrös magjaitól való megtisztítása közösségi esemény volt.

Régen a falusi gyerekek gyakran használták a csipkebogyó belsejét "viszketőporként": belopták egymás inge alá a ruhába, ami garantáltan hosszú percekig tartó kényszerű vakarózást és ugrándozást váltott ki az áldozatból.

Csipkebogyóbor: A népi gyógyászatban vizelethajtóként és vesekő ellen használták a belőle erjesztett italt.

A németországi Hildesheim katedrálisának falán él egy vadrózsa (Rosa canina), amely a legenda szerint több mint 1000 éves. Ez a világ legöregebb ismert rózsája, és a város túlélésének szimbólumává vált a II. világháborús pusztítás után.