Camellia Japonica - Japán kamélia K10 40/55

A Camellia japonica - japán kamélia, Kelet-Ázsiából származik: természetes elterjedési területe Japán, Korea és Kína déli része. Természetes élőhelyén hegyvidéki örökzöld erdők aljnövényzetében, félárnyékos, párás mikroklímában nő, savanyú, humuszos, jó vízellátású talajokon. A faj a mérsékelten meleg, csapadékos éghajlatot kedveli, ahol a telek enyhébbek, nyarak pedig nem túl forrók. A Camellia nemzetség nevét Carl von Linné adta, és Georg Joseph Kamel (Camellus) jezsuita szerzetes–botanikus tiszteletére nevezte el. Kamel a Fülöp-szigeteken végzett jelentős gyűjtőmunkát, bár kaméliákat személyesen nem tanulmányozott, de Linné így kívánta elismerni tevékenységét. A japonica fajnév Japánra utal, ahol a növényt már ősidők óta termesztik és nagy becsben tartják. A C. japonica genetikailag rendkívül változatos, ami lehetővé tette a későbbi nemesítést és a több ezer kertészeti fajta kialakulását világszerte. Az alapfaj története szorosan kapcsolódik Japán és Kína kertkultúrájához. A japán kaméliát több mint 1000 éve termesztik és nemesítik; a buddhista kertek, a teakertek és a palotakertek kiemelt növénye volt. A 17–18. században került Európába, ahol a 19. századra óriási népszerűséget ért el az üvegházi kultúrában. A viktoriánus korban a kamélia a luxus, a tisztaság, a tökéletesség és az arisztokratikus elegancia szimbóluma lett. 

A Camellia japonica örökzöld cserje vagy kisebb fa, sűrű, fényes, sötétzöld levelekkel. Levelei bőrneműek, tojásdadok, finoman fogazottak. Virágai nagyok, 6–12 cm átmérőjűek, a természetes alakban egyszerű szerkezetűek, rózsaszín, piros vagy fehér árnyalatokban. A mai termesztett formák között megtalálhatók telt, féltelt, rózsaformájú, peónia-telt, anemónaformájú és egyéb különleges virágformák. Virágzása fajtától függően kora tavasztól késő tavaszig tart. Habitusa bokros, lassan növő; kifejlett magassága 2–4 m, kedvező klímán akár 6 m is lehet.

Virágszín: Fehér, rózsaszín, piros, ezek átmenetei vagy mintázott változatai (az alapfaj főként rózsaszínes-piros).

Virágzási idő: Februártól áprilisig (éghajlattól és fajtától függően).

Magasság: 2–4 m (alapfaj), idősebb korban nagyobb is lehet.

Igényei: Félárnyékos fekvést kedvel, ahol védett a tűző napsütéstől és a téli hideg széltől. Talaja legyen savanyú (pH 5–6), jó vízelvezetésű, humuszos, állandóan nyirkos, de nem vizenyős. A gyökérzete érzékeny a pangó vízre. Mérsékelten fagytűrő; a kemény, kontinentális teleket nem minden változat viseli.

Fenntartási munkái: Ültetés után rendszeres öntözést igényel; később is fontos a talaj folyamatos nedvessége. Nyári forróságban árnyékolás javasolt. Metszeni csak minimálisan szükséges, virágzás után. Ősszel és télen fontos a gyökérzóna takarása. Savanyító tápanyagpótlás évente ajánlott.

Felhasználása: Díszcserjeként árnyas-félárnyas kertek kiemelt növénye. Szoliterként, japán kertekben, örökzöld kompozíciókban, nagy konténerekben is nevelhető. Hidegebb éghajlaton télikertben tartják.

Pár szó a télállóságáról:

A faj alapvetően nem teljesen télálló nálunk, és a siker erősen függ a helyszíntől, a mikroklímától és a fajtától. A télállósági zónák szerinti besorolásban a kamélia USDA 7–9 zónás növény. Magyarország nagy része USDA 7a–6b közé esik a faj a legtöbb helyen csak részben télálló. Átlagosan –12, –15 °C körül már komoly fagykár léphet fel, –18 °C alatt a növény szinte biztosan elpusztul. Déli, védett udvarok / belső kertek / falak tövében erős téli takarással (légáteresztő agrárfólia, mulcs, gyökérzóna takarása) akár több évtizedes példányok is megmaradtak, sok kertész számolt be sikeres áttelelésről.

Edényben tartva ősszel be kell vinni: világos, +5…+10 °C-os helyre (lépcsőház, garázs, télikert, hűvös veranda), télen csak mérsékelt öntözéssel (annyira, hogy földje ne száradjon ki). Edényben nevelve a legbiztonságosabbak nálunk a tartása.

Néhány fajta és hibrid (pl. ‘April Tryst’, ‘April Blush’, ‘Debbie’, illetve egyes Camellia × williamsii hibridek) jobban viseli a hideget, kb. –17 °C-ig.