Cornus alba 'Spaethii' - Arany tarka fehér som 80/100

A Cornus alba – fehér som Kelet-Ázsiából, főként Szibériából, Mandzsúriából és Észak-Kínából származik. Természetes élőhelyén folyóparti ligeterdőkben, üde talajú cserjeszintben fordul elő. Tudományos neve a cornus (somfa) és az alba (fehér) latin szavakból ered. Az alapfajt Carl Linnaeus írta le a 18. század közepén. A fehér som hosszú ideje része az orosz és kínai kertkultúrának, főként sövényként és talajmegkötő növényként alkalmazták. De fájának keménységét is kihasználták: készítettek belőle kapa- és fejszenyeleket, fogaskerekeket, lándzsanyeleket és tőröket, kosarakat, húsnyársakat vagy akár fogkeféket is. Európában a 18–19. század során terjedt el, különösen a téli kertdizájnban betöltött díszértéke miatt. A tarka levelű változatok a 19. század végétől váltak népszerűvé.

A 'Spaethii' fajta a 1884-ben, a berlini Späth faiskola nemesítése során jött létre. A híres Späth család több tarka levelű somváltozatot állított elő, köztük ezt a stabilan színeződő, nagy díszértékű fajtát is. Középerős növekedésű, felálló ágrendszerű, később kissé szétterülő lombhullató cserje. Vesszője élénk korall- vagy vérvörösek, a legélénkebb színt a fiatal, egyéves hajtások hozzák. Levele széles tojásdad, kihajtáskor bronzos sárgák, később zöldre váltanak, de a levél szélén széles aranysárga szegéllyel. Ősszel a levelek színe gyakran vöröses vagy narancssárga árnyalatúvá válik. Virága sárgásfehér, apró, 3-5 cm-es átmérőjű sátorozó bogernyőben nyílnak május-júniusban. Termése borsónyi, bogyószerű, kezdetben fehér, majd hosszabb érési idő elteltével kékes színűre változnak. Termését a madarak nagyon szeretik. 

Virágszín: Krémfehér.

Virágzási idő: Május–június.

Magasság: 1,8–2,5 m magas; kb. 2–3 m széles.

Igényei: Jól fejlődik napos és félárnyékos helyen is, tarka levelei napfényben intenzívebbek. Talajban nem válogatós, de az üde, középkötött talajokat kedveli. Mérsékelt vízigényű, fiatalon rendszeres öntözést igényel. Kifejezetten jó fagytűrésű, hideg teleken is megbízhatóan áttelel. A rövidebb idejű szárazságot vagy kisebb vízborítást elviseli. 

Fenntartási munkái: A levelek szép színe és a fiatal vesszők vörössége érdekében érdemes kora tavasszal visszametszeni, akár erőteljesebben is. A ritkító metszés segíti az új, színes vesszők képződését. Száraz időszakban rendszeres öntözés ajánlott. Tápanyag-utánpótlásra tavasszal érett komposzt vagy lassú lebomlású szerves trágya javasolt. A talajtakarás segíti a nedvesség megtartását és a gyökérzet védelmét.

Felhasználása: Kiváló díszcserje színes lombja és téli vesszőszíne miatt. Alkalmas előkertbe, vegyes cserjesávokba, szegélynövényként, szoliterként és nagyobb kertekben sövényként is. Télies kertrészek kiemelésére különösen értékes. Jól tűri az urbanizált környezetet, ezért parkokba is ültetik.

Érdekességek a fehér somról:

Egyes régiókban a vadon termő növényt helyileg olaj kinyerésére is felhasználták. Az olajat a bogyókból nyerték ki: a bogyókat összezúzták, majd vízben főzték, mely során a víz felszínén összegyűlt az olaj és egyszerűen lefölözték. Vagy a magokat különválasztották és hidegen vagy melegen kisajtolták belőlük a sűrűbb olajat.

A fehér som olaja nem volt elsődleges étolaj (mivel íze fanyar és bizonyos vegyületek miatt nagy mennyiségben hashajtó hatású lehet), ezért főként háztartási célokra fordították:

Világítás (Mécsesolaj): Ez volt a leggyakoribb felhasználási módja. A somolaj tiszta lánggal égett, és olcsóbb volt, mint az állati zsiradék vagy a drága import olajok.

Szappanfőzés: A népi szappankészítés során lúggal keverve szilárd vagy kenőszappant állítottak elő belőle.

Bőrkikészítés: A cserzés során a bőröket somolajjal kenték át, hogy azok puhák és vízhatlanok maradjanak.