Cupressus arizonica 'Fastigiata' - Arizoniai ciprus 1/2 CLT 20

A Cupressus arizonica - arizóniai ciprus Arizona délkeleti részén, Új-Mexikó délnyugati részén és Texas nyugati részén, Nyugat-Texasban és Észak- Mexikóban (Chihuahua, Sonora) őshonos. Természetes élőhelyén a száraz, napsütötte lejtőkön, sziklás talajokon, körülbelül 900 és 2400 méter közötti tengerszint feletti magasságban fordul elő, ahol a kontinentális éghajlat szélsőségeihez alkalmazkodott. A „Cupressus” elnevezés a görög „kyparissos” szóból származik, amely a ciprusfélék ősi megnevezése volt. Az „arizonica” fajnév az állam nevére utal, ahol először leírták. Először 1880-ban írta le Edward Lee Greene (1843.-1915.) amerikai botanikus, aki jelentősen hozzájárult az Egyesült Államok nyugati részének flórájának dokumentálásához. Sokkal később, csak 2009-ben, hivatalosan is átsorolták a Hesperocyparis nemzetségbe genetikai vizsgálatok alapján, amelyek elválasztották az újvilági fajokat az óvilági ciprusoktól, tükrözve nyugati eredetét, valamint eltérő DNS-ét és morfológiáját. Lombjában és kérgében gazdag illóolaj-tartalom található, főbb komponensei a pinén, limonén és szabinén. Ezek adják a növény erős, frissítő, gyantás-mentás illatát. Az olajok légúttisztító, fertőtlenítő és nyugtató hatásúak, aromaterápiában is használják.

Az 'Fastigiata' fajtát az alapfaj oszlopos növekedésű egyedei közül választották ki és stabilizálták, mely már 1928 előtt ismert volt a termesztésben. Gyorsan növő örökzöld. Évente akár 40–60 cm-t is nőhet. Sűrű koronát nevelő, erőteljes növekedésű, szigorúan oszlopos vagy karcsú kúp alakú fa. Ágai felfelé törők. Lombja sűrű, pikkelylevelei szürkészöldtől kékeszöldig terjedő árnyalatot mutatnak, friss hajtásai enyhén ezüstös árnyalatúak. Kérge vörösesbarna, rostos és hosszanti repedésekkel tagolt. Gömb alakú tobozokat hoz, amelyek a beporzás után a második évben érnek be, és sok évig zárva maradhatnak a fán. Végmagassága 8-12 m.

Igényei: Kizárólag teljes napfényben fejlődik a legszebben; a több napfény intenzívebb ezüstös ragyogást ad a leveleknek. Eredeti élőhelye száraz, félsivatag hideg telekkel, ezért megbízhatóan télálló; a legellenállóbb ciprusfélék egyike. Szinte bármilyen talajon megél, de jó vízáteresztő képességgel rendelkezzen. Mésztűrő. Meleg- és napfényigényes. A növekedéséhez öntözésre van szüksége. 

Fenntartásai munkái: A nyírást nagyon jól bírja. Sövényként nevelve évente egyszer vagy esetleg kétszer metszük. Késő tavasztól őszig metszhető, a formás, karcsú korona fenntartásához, de soha ne vágjunk bele az idős, fás részekbe, mert ezek nem újulnak már fel, vagy csak igen nehezen. Fiatal korban rendszeres öntözés ajánlott, később jól bírja a szárazságot. A pangóvizet nem tűri. A gyökérnyaki részt célszerű mulccsal védeni a szélsőséges hőmérsékletektől. Virágkötészetben használva vagy metszésekor viseljünk kesztyűt, hiszen gyanta tartalma nagy mennyiségű. Formanövényként tartva a forma fenntartó metszését évente végezzük el kétszer. Kártevőre, kórokozóra nem érzékeny. 

Felhasználása: Elsősorban sövényként, de nagyobb méretű kertekben vagy parkban szoliterként is ültethetjük. Virágkötészetben is felhasználják adventi koszorú vagy ajtókopogtató alapjaként. Mediterrán hangulatú kertekbe nagyon jól beleillik. Csodaszép színkontrasztot adhat vegyes örökzöld csoportokban, magas növésű zöld vagy színes lombú cserjék mögött. A kiváló nyírhatósága miatt az arizóniai ciprusok kereskedelmi forgalomba gömbre nyírt, sprilás alakú, pompom-os, bonsai illetve törzses változatokban is elérhetők. Csodálatos adventi koszorú vagy ajtókopogtató készülhet belőle.

Érdekesség a ciprusok kultúrtörténetéből:

A ciprusok a mediterrán és a közel-keleti kultúrák szimbolikus növényei, amelyek már az ókor óta szorosan kapcsolódnak a vallási, spirituális és temetkezési hagyományokhoz. Görögországban és Rómában a ciprus a halhatatlanság, a gyász és az isteni szféra jelképe volt. Templomok, szent ligetek és sírkertek kísérő növénye lett, mivel örökzöld lombja az örökkévalóságot, piramis alakú koronája pedig a földről az égbe vezető utat szimbolizálta.

A Közel-Keleten, különösen Perzsiában és Anatóliában, a ciprus a bölcsesség, a hosszú élet és a szellemi tisztaság jelképeként szerepelt. A zoroasztriánus hagyományban a szent ciprusok az isteni rend és a termékenység kifejezői voltak. A középkori kereszténység átvette a növény szimbolikáját: a ciprus a feltámadás és az örök élet szent fája lett, ezért a kolostorkertekben és temetőkben ma is gyakran látható.

A reneszánsz és barokk kertépítészetben a ciprus a mediterrán tájképi elemek meghatározó szereplőjévé vált. Karcsú, felfelé törő habitusa miatt a kertkompozíciókban tengelyeket, perspektívát és szakrális hangulatot adott. Különösen Itáliában és Dél-Franciaországban vált a tájkép elmaradhatatlan részévé, s ma is a toszkán táj egyik legfontosabb jelképe.