Cupressus sempervirens 'Pyramidalis' - Oszlopos európai ciprus 175/200

A Cupressus sempervirens - európai ciprus a Földközi-tenger keleti medencéjének környékén őshonos, emellett Iránban van egy elszigetelt populációja. Kis-Ázsiából még az ókorban betelepítették Itáliába, ahol kivadulva a legjellegzetesebb mediterrán örökzölddé vált; mára az egész Mediterráneum meghatározó, tájalkotó fája. A növényt Carl Linné (Linnaeus) írta le először, aki 1753-ban adta meg a nevet a Species Plantarum című művében. A nemzetségnév Cupressus az ókori görög „kyparissos” szóból ered, amely a ciprus szakrális és mitológiai jelentésére utal. A fajnév sempervirens „örökzöldet” jelent, a lomb egész éves zöld színére utal. A lomb enyhe gyantás illatú, amit az illóolajok okoznak. Aromaterápiás hatása mérsékelt, de frissítő, légúttisztító tulajdonságokat tulajdonítanak neki.

Természetben megtalálható két változata, a Cupressus sempervirens var. horizontalis (szétterülő ágak jellemzik), a másik a Cupressus sempervirens var. pyramidalis (felfelé álló ágak, oszlopos forma jellemzi). Ez utóbbinak nemesítéséből/szelekciójából születtek a kertészeti változatok, fajták, mint ’Totem’, ’Garda’. A 'Pyramidalis' a vadonban előforduló 'Stricta' változat szelekciójával nyert fajta .

A ’Pyramidalis’ szoros, piramis formájú, oszloposan felfelé törő fa. Gyökérzete mély, talajt jól rögzítő. Kérge barna, finoman barázdált. Pikkelylevelei sötétzöldek, sűrűn záródnak, egész évben díszítő hatásúak. Szára felfelé tör, koronája szabályos, piramis alakú. Virágai aprók, jelentéktelenek, tobozai gömbölyűek, barnásszürke színűek.

Magasság: 5–10 méter, 1–2 méter széles oszlopos koronával.

Igényei: Napfénykedvelő, szárazságtűrő, mediterrán jellegű klímát igényel. Talajban nem válogatós, jól fejlődik a jó vízáteresztő, közepesen tápanyagdús, száraz vagy közepesen nedves talajokon. Képes elviselni forró nyári napokat, de védeni kell az erős széltől. Mészkedvelő. Általában a -10°C és -15°C közötti hőmérsékletet viseli el komolyabb károsodás nélkül. Ezért érdemes a téli szelektől védett fekvésbe ültetni.

Fenntartási munkái: Fiatal korban rendszeres öntözést igényel. Metszést nem igényel, csak elhalt vagy sérült ágakat távolítsuk el. Formája természeténél fogva oszlopos, karbantartása könnyű. Csak a kiálló, "rebellis" hajtásokat vágjuk vissza a korona síkjáig. Soha ne vágjunk bele az öreg, barna, levél nélküli fás részekbe! A ciprusok (a legtöbb fenyőféléhez hasonlóan) nem képesek az idős fáról újra kihajtani. Csak a zöld részeket nyírjuk. Mérsékelten télálló Magyarországon. Kemény -15 °C körüli fagyok károsíthatják a fiatal példányokat. Védelemre általában nincs szükség enyhébb fekvésű, védett kertekben. Fiatal növények esetén a téli takarás ajánlott.

Felhasználása: Kiemelkedő oszlopos díszfa, amely szoliterként érvényesül legjobban. Előkertek és parkok  látványos növénye, ahol egyesével vagy akár csoportosan is ültethetjük. Hosszú, karcsú formája révén mediterrán hangulatú kertek elmaradhatatlan örökzöldje.

Érdekességek a ciprusról:

Évezredes múltra tekint vissza a Földközi-tenger térségében, ahol már az ókori egyiptomi, görög és római kultúrákban is fontos szerepet töltött be. A fákat gyakran ültették temetőkben és szakrális helyeken, mert a hosszú, oszlopos habitus a halhatatlanság, az örökkévalóság és a megújulás szimbóluma volt.

A zsidó hagyományban a ciprust Noé bárkájának és Salamon templomának építéséhez használt fának tartják. A biblia is említi: vagy a fa alakjára utalva az egyenesség példájaként, vagy örökzöld jellegére az örök szépség vagy egészség példájaként. A fa a klasszikus arámi írásokban is szerepel.

Perzsiában (Irán) a ciprust Zoroaszter (Zaratusztra) ereklyéjének tekintették. Egy zoroasztriánus hagyomány szerint Vishtaspa király miután áttért a zoroasztrizmusra, elrendelte, hogy egy Zoroaszter által a paradicsomból hozott ciprust ültessenek az első tűztemplom közelébe

A középkorban a kolostorok és templomkertek díszítő és spirituális elemként alkalmazták a ciprust. Reneszánsz kertművészetben a hosszúkás, felfelé törő alakját a kertek vertikális struktúrájának kiemelésére használták.

A népi hiedelmek szerint a ciprus védelmet nyújt a gonosz szellemek és a balszerencse ellen, ezért gyakran ültették lakóházak, temetők és szakrális terek közelébe. A klasszikus hagyományban a ciprust a halállal és az alvilággal hozták összefüggésbe, mivel nem tudott regenerálódni, ha túl erősen visszavágták.

Sok Cupressus fajjal ellentétben a C. sempervirens alacsony gyantatartalmú, és nem könnyen gyullad meg vagy terjeszti a tüzet. 2012. júliusában egy 5 napig tartó erdőtűz 20 000 hektárnyi erdőt égetett le a valenciai Andilla faluban. Egy 946 darab, körülbelül 22 éves ciprusfából álló csoport azonban gyakorlatilag sértetlen maradt, csak 12 ciprus égett le.

A legidősebb élő ciprusfa valószínűleg a Sarv-e-Abarkooh (abarkuhi ciprus, másnéven zoroasztiánus ciprus) Irán Jazd tartományában. Korát körülbelül 4000 évre becsülik, bár ezt tudományosan nem bizonyították.

Sötét lombú örökzöldként az antik mitológiában egyike volt a halhatatlanság szimbólumainak, ekként a meghaló és feltámadó napistenek (Phaetón, Küparisszosz) fájának tartották. A gyász és a halál jelképeként az ókor óta gyakran ültetik a temetőkben Kínától Spanyolországig. A keresztény ikonográfiában egyrészt a Paradicsom és az örök élet jelképe, egy másik jelentésében pedig a bölcsesség és a kiválasztottság jeleként Szűz Mária szimbóluma A görögöktől átvett módon a halál és a gyász ábrázolására is használták, használják.