Cycas revoluta - Cikász pálma CLT18-20

A Cycas revoluta​ - cikász pálma Dél-Japánban őshonos, ahol elsősorban a Ryukyu-szigeteken, köztük Okinawán és az Amami-szigeteken, valamint Dél-Kyushuban fordul elő. De természetes jelenléte Dél-Kínában, különösen a part menti Fujian tartományban és Kelet-Tajvanon is előfordul.A nemzetség neve a görög „koikas” kifejezésből ered, amelyet az ókori írók, mint például Theophrastus, egy pálmafafaj leírására használtak. A fajnév a latin „revolutus” szóból származik, ami „visszagöndörödött” vagy „göndörödött” jelentésű, és a fejlődő levélkék feltekeredett (begörbült) széleire utal. Az évmilliók alatt szinte semmit sem változott e növény, így az 'élő kövület'  címmel illetik. Először a japán szigeteken gyűjtötte be Carl Peter Thunberg svéd botanikus 1775–1776-ban utazásai során, és hivatalosan 1782-ben írta le.

A cikasz pálma nagyon lassan növő, hosszú életű növény. Évente általában csak egyetlen új levélkoszorút (úgynevezett „levélváltást”) hoz. Egy méteres törzsmagasság eléréséhez akár 30-50 évre is szükség lehet. Vaskos, pikkelyes, csak ritkán elágazó törzse legfeljebb 3 m magasra nő. A 'pikkelyeket' az elszáradt levelek alapjai adják. Gyökerei nagyon vastagok. Levele párosan szárnyasan összetett A  kihajtó, fiatal levelek puha tapintásúak, levélkéinek éle begöngyölt. Az idősebb levelek nagyon merevek, védük hegyes, szúrós. A levelek egy központi üstökből hjatanak ki. Kétlaki növény. Virágai a levélkorona közepén nyílnak. Hímivarú virágai felálló, tömör tobozok, a nőivarúak félgömb alakúak, bennük kerek magkezdeményekkel. A narancsvörös, 3-4 centiméter átmérőjű magvak csonthéjas terméshez hasonlók. A növény minden része erősen mérgező, különösen a magvak, grayanotoxinokat (cikazint) tartalmaznak!

Igényei: Világos helyet kedvel, de a tűző naptól óvni kell, mert levelei megperzselődhetnek. Lassan fejlődik; az első, mintegy öt évben évente csak egy-egy levelet, később évente egy-egy levélkoszorút hoz. A mészmentes talajt kedveli. Időnként ültessük át, tőzeggel kevert virágföldet válasszunk ehhez. Szárazságtűrő, de nyáron öntözzük. A túl sok víz viszont a törzs elpusztulását okozhatja. Öntözéskor mindenképpen locsoljuk a törzset is!

Fenntartási munkái: Az idősebb (többnyire a legalább 25 éves) cikászok időnként tősarjakat fejlesztenek; ezekről (késő télen, kora tavasszal) vegetatívan szaporíthatók. Amikor a növény hozza az új levélkoszorút, ne mozgassuk és ne forgassuk! Ilyenkor a levelek nagyon puhák, és a fény felé nyúlnak; ha megváltozik a fény iránya, elcsavarodhatnak és deformálódhatnak. Fagyérzékeny, így teleltetni kell. A hideg hónapokban 10–15°C körüli, világos helyen érzi jól magát. Tavasztól őszig kivihető a szabadba, de fokozatosan szoktassuk a fényhez, mert levele nagyon hamar megég még a gyenge tavaszi naptól is. A kórokozóknak, élősködőknek jól ellenáll; leginkább a takácsatka károsíthatja.

Felhasználása: Mediterrán kertek tipikus növénye, fagyérzékenysége miatt dézsás, kaspós növényként tartjuk.

A cikász virágzatáról:

Hímivarú virágzat (pollenadó): nagyméretű, felálló, leginkább egy nyújtott ananászra vagy kukoricacsőre emlékeztető toboz (szakkifejezéssel strobilus). Színe általában aranysárga vagy barnássárga, hossza pedig elérheti a 40–70 centimétert is. Éréskor jellegzetes, édeskés, egyesek szerint ananászra emlékeztető illatot áraszt, amivel magához vonzza a beporzást végző rovarokat. 

Nőivarú virágzat (magtermő): a növény közepén egy sűrű, kerekded, "káposztafejre" emlékeztető rozetta alakul ki, mely sűrűn szőrözött, barnássárga, tollszerűen szabdalt termőlevelekből (megasporophyll) áll.

Termés: A beporzást követően (melyet a szél vagy bogarak végeznek) ezeken a leveleken fejlődnek ki a nagyméretű, 3–4 cm-es, éretten élénk narancssárga vagy vörös színű magvak. 

Virágzás: A cikász nem virágzik minden évben; szabadföldön is általában csak 2-3 évente hoz virágzatot.