Elaeagnus x ebbingei 'Compacta' - Széleslevelű ezüstfa CLT 35 TR 150 1/2 Fusto spalliera 120x120

Az Elaeagnus × ebbingei - széleslevelű ezüstfa egy hibrid örökzöld cserje,  – az Elaeagnus macrophylla és az Elaeagnus pungens – keresztezéséből jött létre. A szülőfajok Kelet-Ázsiában, Japán és Kína területén őshonosak, ahol part menti bozótosokban, hegyoldalakon élnek. Ezt a hibridet 1929-ben a holland kertész, Simon Doorenbos hozta létre a hágai városi kertészetben. A növény a nevét J.W.E. Ebbinge holland botanikusról kapta. Az Elaeagnus nemzetség neve a görög elaia (olajfa) és az agnos (tiszta, szűzies) szavakból származik.

Az 'Compacta' fajtát Simon Doorenbos szelektálta kertészetében. Erőteljes növekedésű, örökzöld cserje, sűrű, tömött habitussal. Levelei bőrneműek, felül sötétzöldek, fonákukon ezüstösen pikkelyekkel pettyezettek, ami egész évben dekoratív megjelenést biztosít. Ősszel nyíló, apró, krémfehér virágai kevésbé feltűnőek, illatuk azonban erős és kellemes, parfümös, különösen az esti órákban. Tavaszra fejlődnek ki ovális, barnás-vöröses termései, amelyek enyhén édeskés ízűek. Az ezüstfa termése igazi „szuperélelmiszer”: rendkívül gazdag A-, C- és E-vitaminban. Ritka módon a gyümölcs húsa is tartalmaz esszenciális zsírsavakat, ami nem jellemző a bogyósokra. Jelentős forrása a likopinnek (antioxidáns), amely segít a szív- és érrendszeri problémák megelőzésében. Fogyaszthatjuk frissen és feldolgozva: készíthető belőle különleges lekvár, zselé vagy szörp. A termés akkor érett, amikor már teljesen puha, sötét- vagy téglavörös színű (általában április végén vagy májusban érik be), és szinte magától lehullik a bokorról. Ilyenkor az íze édes-savanykás, leginkább a cseresznye, a ribizli és a rebarbara keverékére emlékeztet.

Érdekessége, hogy gyökerein nitrogénkötő baktériumok élnek, így az ezüstfa sovány, tápanyagszegény talajokon is kiválóan fejlődik, sőt javítja a környező talaj minőségét is.

Virágszín: Krémfehér.

Virágzási idő: Október–november.

Magasság: 2–2,5 m magas és széles (metszés nélkül)

Igényei: Napos vagy félárnyékos fekvést kedvel, talajban kevésbé válogatós, a gyengén savanyú és meszes közeget is jól tűri. Szárazságtűrő, ugyanakkor a laza, jó vízelvezetésű talajt részesíti előnyben. Jól alkalmazkodik a városi körülményekhez, és ellenáll a szélnek. Ellenálló a városi levegővel szemben is. Fagytűrés kiváló, a -15, -20 °C-ot is abszolút átvészeli. Begyökeresedése után kiválóan bírja a hőséget és az aszályt.

Fenntartási munkái: Kevés gondozást igényel, de rendkívül jól bírja az erős visszavágást. Évente egyszer, tavasszal (március elején) érdemes alakítani. Ha sövényként tartjuk, egy júniusi igazító nyírás segít megőrizni a mértani formáját. 

Felhasználása: Tarka lombszínezete miatt értékes díszcserje, amely szoliterként, cserjecsoportban vagy sövényként is mutatós. Különösen jól illik modern és mediterrán hangulatú kertekbe. Edényben is nevelhető, így teraszokon és erkélyeken is díszíthet. Leveleit a virágkötészetben is gyakran használják tartósságuk és ezüstös fonákjuk miatt.

Érdekesség a nitrogénkötő baktériumról:

A Frankia az Actinomyces nemzetségbe tartozó, Gram-pozitív, fonalas baktérium, amely fontos szerepet játszik az ökoszisztémákban, különösen a szegényes talajok nitrogénellátásában. Maga az Actinomyces nemzetségnév – a görög ακτίνα, aktina, „sugár” és μύκητας, miketas, „gomba” összetételéből áll, így a sugárgomba név tehát közönséges tükörfordítás. Ez a baktérium szimbiózisban él bizonyos nem-hüvelyes növényekkel (pl. égerfélék, nyírfélék, tölgyfélék) és a gyökereken gümőket (nodulusokat) képez, mely által képes megkötni a légköri nitrogént (N₂) és amóniává (NH₃) alakítani. E baktériumfaj tudományos neve Actinomyces alni. A baktériumot először az égerfa (Alnus) gyökerein figyelték meg, így a fajnevet az égerről kapta.