Euonymus japonicus ’Aureomarginatus’ - Japán kecskerágó CS14 15-20

Az Euonymus japonicus - japán kecskerágó, hazája Kelet-Ázsia, pontosabban Japán, Korea és Kína. Természetes élőhelyén a tengerparti régiókban, alacsonyan fekvő erdőkben, cserjésekben, sziklás partokon és a zavart, nyitott területeken található meg 1500 méter tengerszint feletti magasságig. A természetben a teljes napfénytől a félárnyékig, sőt a sűrűbb erdők aljnövényzeteként a nehéz árnyékig is előfordul, bár a naposabb körülményeket kedveli. A név a következő két ógörög szóból tevődik össze: eu- (εὖ): jelentése „jó” vagy „szerencsés” és onoma (ὄνομα): jelentése „név”. Összeolvasva az euōnumos (εὐώνυμος) jelentése „jó nevű”, „dicsőséges”.  Az elnevezés háttere: Bár a jelentése pozitív, a botanikusok és az ókori források szerint az elnevezést valójában ironikusan használták. Ennek több oka is van: A növény szinte minden része – különösen a termése – mérgező, és az ókorban úgy tartották, hogy a legelő állatokra nézve végzetes lehet. A „jó névvel” való felruházás egyfajta eufemizmus volt: azért adtak neki hízelgő nevet, hogy elkerüljék a növény által okozott balszerencsét vagy bajt. A másik ok egy mitológiai kapcsolat: A görög mitológiában Euonyme Gaia és Uranosz fia volt, aki egy attikai körzetet (Euonymeia) névadója lett. A magyar kecskerágó név szintén a növény és az állatok kapcsolatára utal, hogy a kecskék – a növény mérgező volta ellenére – előszeretettel rágcsálják a hajtásait. A faj nevét először Carl Peter Thunberg svéd botanikus írta le hivatalosan 1780-ban.

A ‘Aureomarginatus’ fajtát Japánban szelektálták, mely egy természetes rügymutáció (úgynevezett sport) szelekciója. A vadon élő, teljesen zöld kecskerágók között a természetben időről időre felbukkan egy-egy olyan hajtás, amelynél genetikai hiba miatt a levelek szélén nem termelődik klorofill (zöld színanyag), helyette a karotinoidok dominálnak, ami az aranysárga szegélyt adja. A latin elnevezés tökéletesen leírja a növény legfőbb jellegzetességét: Aureo- = arany / sárga-marginatus = szegélyezett, margóval ellátott. Tömött, sűrű ágrendszerű, lassú növekedésű, kezdetben felfelé törő, idősebb korában kissé elhajló, bokros habitus jellemzi. Levele fényes, hosszúkás elliptikus, a levél alapszíne sötétzöld/mélyzöld, a levélszél aranyló sárga színű. Hideg hatására a sárga szegélyek télen néha rózsaszínes árnyalatot kaphatnak. Virágai jelentéktelenek, apró zöldes-fehérek. Termést ritkán hoz.

Virágszín: Zöldesfehér - nem feltűnő

Virágzási idő: Június - július

Magasság: 1,5-2 méter magas és 1-1,5 m széles

Igényei: Napos vagy félárnyékos helyet kedvel. A napos helyen a tarkázottsága intenzívebb lesz. Talaj iránt kevéssé igényes, de a jó vízáteresztő, humuszos közeget részesíti előnyben. A meszes talajokat is jól tolerálja. Vízigénye mérsékelt. A begyökeresedés után jól tűri a szárazabb időszakokat is. Túl vizes vagy akár pangóvizes talajban gyökerei elrohadnak. 

Fenntartási munkái: Metszést jól bírja, ezért nagyon jól alakítható. Évente egyszer-kétszer (tavasszal és nyár végén) érdemes formára nyírni. Tavasszal ajánlott szerves anyagban gazdag tápanyagot kijuttatni. Száraz időszakban rendszeres, de mérsékelt öntözés szükséges. A kecskerágó pajztstetű ellen kora tavasszal, még rügyfakadás előtt végezzünk olajos lemosó permetezést. Az olaj elzárja a levegőt a pajzsok alatt telelő kártevőktől, így azok megfulladnak.

Felhasználása: Sűrű lombozata miatt kiválóan alkalmas nyírt vagy nyíratlan védősövények, térhatárolók kialakítására. Feltűnő színe miatt önállóan és évelőágyások háttérnövényeként is jól mutat. Teraszokon, erkélyeken nagyobb kaspóban tartva is hosszú évekig nevelhető.