Hydrangea paniculata Grandiflora – Bugás hortenzia K5 40-60

A bugás hortenzia (Hydrangea paniculata) Kelet-Ázsiában őshonos, elsődleges elterjedési területe Közép- és Dél-Kína, Japán, Tajvan, a Szahalin-sziget és az oroszországi Kuril-szigetek. Kínában a faj több tartományban is előfordul. Őshonos elterjedési területén belül hegyvidéki régiókban él, jellemzően 300 és 2100 méter közötti tengerszint feletti magasságban, gyakran ritkás erdőkben, bozótosokban, völgyekben, lejtőkön és hegycsúcsokon. Természetes környezetében a faj a nedves, jó vízelvezetésű, szerves anyagokban gazdag, vályogos talajokat kedveli, de a pangóvizet nem tolerálja. Az alapfaj első tudományos leírása 1829-ben Siebold és Zuccarini munkájához köthető.  A hortenzia a japán kertekben a változékonyság szimbóluma: a virágok színének fokozatos átalakulása az élet állandó változására emlékeztet. A nemzetségnév neve az ógörög ὕδωρ ( hydōr , jelentése „ víz ”) és ἄγγος ( angos vagy angeîon , jelentése „edény” vagy „tok”) szavakból ered, utalva a növények csésze alakú magtokjaira, amelyek képesek megtartani a vizet. A paniculata fajnevet a virágok füzérekben való elrendeződésére használják.

A „Grandiflora” könnyen termeszthető, érett mérete 1,2-1,5 m magas és széles. Ez a hortenzia jobban tűri a teljes napsütést, mint a többi hortenziafaj, de a reggeli napsütést és a délutáni árnyékot kedveli. Semleges vagy savas talajba ültessük, jó vízelvezetéssel. Tavasszal erősen metszhető, mivel az aktuális szezon új növekedésén virágzik, nem az előző évben kialakult fás száron. 

A mutatós fehér kúpos virágok júliustól szeptemberig jelennek meg, amikor kevés más táji növény virágzik. A nagy tojásdad levelek ősszel vonzó sárga színűvé válnak. 

Ez a cserje télálló, jól tűri a meleget, a páratartalmat, a sót, és jól érzi magát városi körülmények között.