Hydrangea paniculata 'Mojito' – Bugás hortenzia 30/50

A bugás hortenzia (Hydrangea paniculata) Kelet-Ázsiában őshonos, elsődleges elterjedési területe Közép- és Dél-Kína, Japán, Tajvan, a Szahalin-sziget és az oroszországi Kuril-szigetek. Kínában a faj több tartományban is előfordul. Őshonos elterjedési területén belül hegyvidéki régiókban él, jellemzően 300 és 2100 méter közötti tengerszint feletti magasságban, gyakran ritkás erdőkben, bozótosokban, völgyekben, lejtőkön és hegycsúcsokon. Természetes környezetében a faj a nedves, jó vízelvezetésű, szerves anyagokban gazdag, vályogos talajokat kedveli, de a pangóvizet nem tolerálja. Az alapfaj első tudományos leírása 1829-ben Siebold és Zuccarini munkájához köthető.  A hortenzia a japán kertekben a változékonyság szimbóluma: a virágok színének fokozatos átalakulása az élet állandó változására emlékeztet. A nemzetségnév neve az ógörög ὕδωρ ( hydōr , jelentése „ víz ”) és ἄγγος ( angos vagy angeîon , jelentése „edény” vagy „tok”) szavakból ered, utalva a növények csésze alakú magtokjaira, amelyek képesek megtartani a vizet. A paniculata fajnevet a virágok füzérekben való elrendeződésére használják.

A ‘Mojito’ fajta nemesítője Hoogenraad Handelskwekerijen bv (és/vagy nemzetközi nemesítési program) volt, piacra 2019-ben került. A cél egy kompakt, könnyen kezelhető, nagy bugákat hozó, feltűnő színű és kompaktságú hortenzia előállítása volt. Alacsony termetű, bokros, lombhullató cserje. Levelei sötétzöldek, tojásdadok, finoman fűrészes szélűek. Szárai erősek, merevek — jól tartják a nagy virágbugákat. Virágai kúpos, nagy bugavirágzatban nyílnak a hajtások végén; kezdetben lime-zöld színűek, majd a virágzás előrehaladtával enyhe rózsaszín árnyalatot kapnak. 

Virágszín: lime-zöld, majd hervadás során enyhén rózsaszínes árnyalat

Virágzási idő: július–szeptember (október)

Magasság: 0,9–1,2 magas és széles

Igényei: Napos vagy félárnyékos fekvést kedvel. Talajban a jó vízáteresztésű, humuszban gazdag, mérsékelten nedves kerti talajokat preferálja. Vízigénye közepes, különösen fiatal korban igényli a rendszeres öntözést, de a jó vízáteresztés fontos — pangó víz nem kedvez neki. Fagytűrése erős; a fajtát –20 °C körüli hidegek sem károsítják. 

Fenntartási munkái: Metszése kulcsfontosságú a bőséges virágzásért, amit kora tavasszal (március-április), a fagyok elmúltával kell elvégezni, mert az idei, új hajtásokon virágzik. Metszéskor a gyenge/beteg hajtásokat távolítsuk el, az erősebbeket pedig metsszük vissza erőteljesen (akár 30-50 cm-re a földtől, vagy az 1/3-ára/felére) a nagyobb méretű virágok elérése érdekében.Vízigénye közepes, a tartós száraz időszakokat öntözés nélkül kevésbé viseli jól. A metszés elmaradása miatt a bokor felkopaszodik és a virágok elaprózódnak. Talajtakarás javasolt a nedvesség tartására és a gyomosodás csökkentésére. Tápanyag-utánpótlásra tavasszal komposzt vagy kiegyensúlyozott műtrágya ajánlott.

Felhasználása: Kiváló előkertbe, balkonra, teraszra edényes vagy dézsás növényként. Kompakt mérete miatt ideális szoliternek, de cserjecsoportra vagy alacsony sövénynek is alkalmas. Nagy bugavirágzatai miatt vágott virágnak és szárításhoz is jó.

Érdekességek a bugás hortenziáról:

Japánban a növényt Norigi néven ismerik, ami szó szerint „ragasztófát” jelent. A Japán Botanikus Kertek Szövetsége szerint a bugás hortenzia háncsából nyert nyálkás anyagot évszázadok óta használják a hagyományos japán papír, a Washi készítéséhez. Ez az anyag segít a papírrostok egyenletes eloszlásában és a lapok szilárdságában.

A bugás hortenzia ágai belül üregesek vagy könnyen eltávolítható bélszövettel rendelkeznek. A népi kultúrában – különösen az ázsiai hegyvidékeken – az egyenesebb vesszőket pipaszárként vagy gyermeki fúvócsövekként használták. Az Arnold Arboretum történeti feljegyzéseiben is említik ezt a gyakorlati felhasználást.

Amikor augusztus végén és szeptemberben megjelennek a hűvös éjszakák (10-12 °C környéke), a növény elkezdi lebontani a klorofillt, és felhalmozni az antociánokat (vörös színanyagokat). Ezért változik a szín a virágzatban.

 A bugás hortenzia virága valójában nem szirom, hanem színes csészelevél. Ezek az idő előrehaladtával, és a megporzás után kezdenek el színt váltani.