Ilex aquifolium 'Argenteomarginata' - Tarkalevelű magyal C35 T120 1/2törzses EXTRA

Az Ilex aquifolium - közönséges magyal őshonos Európa nagy részén, Nyugat-Ázsiában és Észak-Afrikában. Természetes élőhelyei az üde, félárnyékos lombos erdők, erdőszegélyek, ahol humuszos, savanyú vagy enyhén savanyú, jó vízellátottságú talajokon él. A nemzetségnév a latin ilex szóból ered, amely a magyaltölgy (Quercus ilex) fajnevéből lett átvéve. A hasonlóan kemény, fényes levelek miatt került át a magyalra. Az aquifolium fajnév az acus („tű”) és folium („levél”) szavakból származik, a tüskés levélszélre utalva. Az alapfajt Karl Linné írta le 1753-ban. 

Az ‘Argenteomarginata’ egy tradicionális angol kerti fajta, amely legalább a 18. század óta ismert, és a természetes mutációk tudatos kiválogatásával vált a világ egyik legkedveltebb tarka levelű magyalává. Felálló, lassú növekedésű, sűrű ágrendszerű örökzöld cserje vagy kisebb fa. Levelei fényes sötétzöldek, erősen tüskések, hullámos szélűek. A levél szélein szabálytalan, vastag, krémes-fehér vagy ezüstös-fehér szegély fut végig, amely egész évben dekoratív. Tavasszal nyíló, apró, fehér virágai visszafogottak. Ősszel és télen megjelenő élénkvörös bogyói csak termős egyedeken fejlődnek; a fajta nőivarú, ezért porzós virágú magyal jelenlétében terem bőven.

Virágszín: Fehér

Virágzási idő: Május–június

Magasság: 3–5 m magas, 2–4 m széles 

Igényei: Félárnyékos fekvést kedvel, de elegendő talajnedvesség mellett napos helyen is megél. Savanyú vagy enyhén savanyú, humuszos, jó vízáteresztésű talajt igényel; a meszes talajt rosszul tűri, itt levele klorózisossá válik. Jó fagytűrésű, de a hideg, szárító szelek ellen védett hely ajánlott.

Fenntartási munkái: Lassan nő, ezért kevés metszést igényel. Ha sövényként tartjuk, a nyírást évente egyszer is elvégezhetjük. Alakító vagy ritkító metszésre tavasszal vagy nyár elején kerülhet sor. Ha a bokor zöld, tarka jegyeket nem mutató hajtásokat hoz, azokat tőből vágjuk ki, hogy a fajta megőrizze a különleges megjelenését. Telepítés után rendszeres öntözést igényel, később közepes vízigényű; a talaj kiszáradását nem kedveli. Tavasszal savanyú talajt kedvelő növények számára készült trágyával vagy komposzttal érdemes pótolni a tápanyagokat. Általában egészséges, ritkán pajzstetvek vagy levéltetvek jelenhetnek meg; pangó víz esetén gyökérproblémák alakulhatnak ki.

Felhasználása: Szoliterként, cserjecsoportokban, örökzöld sövényként, valamint edényes növényként is kiváló. Vörös bogyós hajtásai vágott díszként is kedveltek.

Érdekességek a közönséges magyalról: 

Az emberiség évezredek óta a védelem, az újjászületés és az örök élet szimbólumaként tiszteli.

A brit-szigeteki és kelta mitológiában a magyal a tél ura volt. A legenda szerint ők ketten vívnak örök harcot az évszakok váltakozásáért. A Magyalkirály uralkodik a téli napfordulótól a nyáriig, amikor a természet visszahúzódik, de az örökzöld magyal őrzi az élet ígéretét. A druidák szent növénynek tartották. Úgy hitték, a magyal távol tartja a gonosz szellemeket és a villámcsapást (érdekes módon a tüskés levelek hegye valóban képes elvezetni a statikus elektromosságot, így némi fizikai alapja is lehetett a megfigyelésnek).

A rómaiak a Saturnalia ünnepén (a téli napforduló idején) magyalágakat küldtek egymásnak az elismerés és a jókívánság jeléül. Ezzel díszítették fel a házaikat is, hogy köszöntsék a fény visszatértét.

A népi megfigyelés szerint, ha a magyal rengeteg bogyót terem, az kemény telet jósol. Angliában úgy tartották, balszerencsét hoz, ha karácsony előtt viszik be a házba, vagy ha kidobják, mielőtt az ünnepi időszak véget érne.

Rendkívül kemény, nehéz és fehér fája van. Mivel nem reped és jól polírozható, régen sétapálcákat, sakktáblákat és finom fafaragásokat készítettek belőle. A megszárított és összezúzott magyalleveleket ínséges időkben a jószágokkal is etették, mivel tápanyagban gazdagok.