Picea glauca 'Sanders Blue' - Kék cukorsüvegfenyő K2 20/40

A Picea glauca - szürke luc Észak-Amerikában őshonos, Kanadától az Egyesült Államok északi területeiig terjed természetes elterjedési területe. Elsősorban hűvös, kontinentális éghajlaton, boreális erdőkben és hegyvidéki régiókban fordul elő 1800 m tengerszint feletti magasságig. Jól alkalmazkodik a hideg telekhez és a rövid vegetációs időszakhoz. Természetes élőhelyén változatos talajviszonyok között él, de a jó vízellátottságú, enyhén savanyú talajokat kedveli. Élőhelyén 25-50 m-re is megnő, de törzskörmérete csak 1 m-es marad. Akár 500 évig is élhet. A Picea nemzetségnév a latin „pix” (gyanta) szóból ered, utalva a lucfenyők gyantatermelésére. A „glauca” fajnév jelentése kékeszöld, hamvas árnyalatú, amely az alapfaj tűleveleinek színére utal. Európába az 1700-as évek elején került.

A ‘Sanders Blue’ fajtát az amerikai Sander faiskolában fedezték fel. Ez a fajta a 'Conica' fajta egy rügymutációja. A faiskolában egy zöld cukorsüvegfenyő ágán vették észre a különleges, intenzív kék elszíneződést, majd ezt az ágat szaporították tovább oltással. A mutációt 1986 körül találták meg és rögzítették. Rendkívül sűrű ágrendszerű, tömött, szabályos, keskeny kúp (cukorsüveg) alakú bokor. Olyan a formája, mintha folyamatosan nyírnák, pedig természetesen növekszik így. A tűlevelek aprók, finom tapintásúak (nem szúrósak), színe az acélkék vagy hamvaskék, amely különösen tavasszal, a friss hajtások megjelenésekor a legintenzívebb, amely éles kontrasztot alkot a régebbi, kissé sötétebb lombozattal. Tobozképzése ritka. Nagyon lassan növekszik (évente mindössze 2–6 cm-t). 10 év után is csak körülbelül 60–80 cm magas, kifejlett korában (évtizedek múlva) elérheti a 2–3 métert is, szélessége pedig 1–1,5 méter marad.

Igényei: Napos vagy félárnyékos fekvést kedvel. A túlzott nyári hőséget és a száraz, forró levegőt nehezen viseli, ezért melegebb fekvésben is rendszeres öntözést igényel. Talajban nem különösebben igényes, de a jó vízáteresztő, humuszos, enyhén savanyú közegben fejlődik optimálisan. Fagytűrése kiváló.

Fenntartási munkái: Metszést nem igényel, természetes formája szabályos. A túlzott visszavágás kerülendő. Száraz időszakban különösen fontos az öntözés, mivel sekélyen gyökerezik. Tavasszal mérsékelt tápanyag-utánpótlás javasolt. Visszazöldülésre hajlamos, azaz néha hozhat tiszta zöld ágakat (mivel a 'Conica' mutációja). Ezeket az ágakat érdemes tőből kivágni, hogy megőrizzük a növény egységes kék színét. Legnagyobb ellensége a takácsatka és a gombafartőzés.

Fenyő-takácsatka fertőzéskor a tűlevelek először apró, sárgás pontokkal tarkítottak lesznek, majd az egész ágrész megszürkül, bebarnul és lehullik. Erős fertőzésnél finom, pókhálószerű szövedék látható az ágak között. Főleg a száraz, forró nyári hónapokban fertőz, hiszen az atka a porral telített, aszályos levegőt imádja. A legegyszerűbb módszer a megelőzésre a rendszeres, erős vízsugárral történő lemosás (este vagy kora reggel). Az atka gyűlöli a párát és a vizet. Ha már nagy a baj, speciális atkaölő szerekkel kell permetezni. Fontos, hogy a korona belsejébe is bejusson a szer!

A sűrű lombozatban megáll a nedvesség, ami kedvez a gombáknak (pl. tűkarcgomba). A növény belseje felől induló barnulás és levélhullás. Gyakran tavasszal, a párás, esős időszak után jelentkezik. Évente egyszer (tavasszal) kézzel alaposan "fésüljük ki" a növény belsejéből az elhalt, barna tűleveleket és a beszorult szemetet. Ezzel javítjuk a szellőzést. Megelőzésképpen réztartalmú szerekkel vagy felszívódó gombaölőkkel kezelhetjük.

Felhasználása: Szabályos formája miatt kiváló szoliter növény kisebb kertekben. Alkalmas előkertekbe, sírkertekbe, formális kertrészekbe és dézsás növényként teraszokra is. Társítható alacsony évelőkkel és díszfüvekkel. 

Érdekességek a szürke lucról:

Az észak-amerikai őslakosok (különösen a Dene, Inuit és Cree törzsek) számára a szürke luc szinte minden alapvető szükségletet kielégített: A fa gyökereit (watap) kiásták, meghámozták és forró vízben megfőzték, így rendkívül erős és rugalmas "kötelet" kaptak. Ezzel varrták össze a nyírfakéreg kenuk elemeit. A fa gyantáját aztán tömítőanyagként használták a varratok vízhatlanítására. A rugalmas ágakból készültek a wigwamok (kunyhók) vázai, a kérget pedig tetőfedésre használták. Könnyű, de szívós fája a hagyományos indián hótalpak keretének legfontosabb alapanyaga volt.

A szürke luc tűlevelei rendkívül gazdagok C-vitaminban, ami kritikus volt a hosszú északi teleken. Az őslakosoktól tanulták meg az európai felfedezők, hogy a fiatal hajtásokból főzött tea meggyógyítja a skorbutot. A friss gyantát antiszeptikus tulajdonságai miatt vágott sebekre, égési sérülésekre és rovarcsípésekre kenték, mintha egy természetes sebtapasz lenne.

A 18. században a tengerészek (köztük a híres James Cook kapitány) szürke luc hajtásaiból, melaszból és élesztőből főztek sört. Ez nemcsak élvezeti cikk volt, hanem a legénység egészségének megőrzését szolgáló, vitamindús ital a hosszú tengeri utakon.

A szürke luc fájának kiváló rezonanciája van, ezért gitárok és hegedűk fedlapjához ma is előszeretettel használják. Kanada egyik legfontosabb papíripari alapanyaga, rostjai hosszúak és erősek.