Leírás és Paraméterek
A bugás hortenzia (Hydrangea paniculata) Kelet-Ázsiában őshonos, elsődleges elterjedési területe Közép- és Dél-Kína, Japán, Tajvan, a Szahalin-sziget és az oroszországi Kuril-szigetek. Kínában a faj több tartományban is előfordul. Őshonos elterjedési területén belül hegyvidéki régiókban él, jellemzően 300 és 2100 méter közötti tengerszint feletti magasságban, gyakran ritkás erdőkben, bozótosokban, völgyekben, lejtőkön és hegycsúcsokon. Természetes környezetében a faj a nedves, jó vízelvezetésű, szerves anyagokban gazdag, vályogos talajokat kedveli, de a pangóvizet nem tolerálja. Az alapfaj első tudományos leírása 1829-ben Siebold és Zuccarini munkájához köthető. A hortenzia a japán kertekben a változékonyság szimbóluma: a virágok színének fokozatos átalakulása az élet állandó változására emlékeztet. A nemzetségnév neve az ógörög ὕδωρ ( hydōr , jelentése „ víz ”) és ἄγγος ( angos vagy angeîon , jelentése „edény” vagy „tok”) szavakból ered, utalva a növények csésze alakú magtokjaira, amelyek képesek megtartani a vizet. A paniculata fajnevet a virágok füzérekben való elrendeződésére használják.
A ’Vanille Fraise’ fajtát az 1980-as évek végén Franciaországban, Jean Renault kertész és faiskola-tulajdonos nemesítette. A név a virágzat színátmenetére utal, amely a vaníliafehérből mély eperpiros árnyalatba vált. Erőteljes, bokros habitusú lombhullató cserje, amely 2 méter magasra és szélesre is megnőhet. Mélyre hatoló, rostos gyökérzetével jól rögzül. Szárai merevek, vöröses árnyalatúak, a lombozat sötétzöld, enyhén fűrészes szélű levelekből áll. Virágzata nagy, piramis alakú bugákból áll, amelyek a nyár folyamán fokozatosan változtatják színüket: kezdetben krémfehérek, majd rózsaszínbe, végül mély bíborvörösbe (eper színűbe) hajlanak. Termése apró toktermés.
Virágszín: Fehérből halvány rózsaszínbe, majd eperpiros árnyalatba váltó virágzat.
Virágzási idő: Július - szeptember
Magasság: 2 - 3 m
Igényei: Napos vagy világos félárnyékos helyet kedvel. Talaj iránt nem válogatós, de a jó vízáteresztésű, tápanyagban mérsékelten gazdag, enyhén savanyú vagy semleges kémhatású talajok a legideálisabbak. Vízigénye közepes; a virágzás kezdetén és száraz periódusokban öntözést igényel. Fagytűrése kiváló.
Fenntartási munkái: Metszése kulcsfontosságú a bőséges virágzásért, amit kora tavasszal (március-április), a fagyok elmúltával kell elvégezni, mert az idei, új hajtásokon virágzik. Metszéskor a gyenge/beteg hajtásokat távolítsuk el, az erősebbeket pedig metsszük vissza erőteljesen (akár 30-50 cm-re a földtől, vagy az 1/3-ára/felére) a nagyobb méretű virágok elérése érdekében. A metszés elmaradása miatt a bokor felkopaszodik és a virágok elaprózódnak. Rendszeres öntözést igényel, főként nyári szárazság idején.
Felhasználása: Kiemelkedő díszértékű, szoliterként vagy cserjecsoportban is ültethető. Színátmenetes virágai romantikus hangulatot keltenek, alkalmas japánkertekbe, modern kertekbe és nagyobb parkokba is. Vágott és szárított virágként is kedvelt.
Érdekességek a bugás hortenziáról:
Japánban a növényt Norigi néven ismerik, ami szó szerint „ragasztófát” jelent. A Japán Botanikus Kertek Szövetsége szerint a bugás hortenzia háncsából nyert nyálkás anyagot évszázadok óta használják a hagyományos japán papír, a Washi készítéséhez. Ez az anyag segít a papírrostok egyenletes eloszlásában és a lapok szilárdságában.
A bugás hortenzia ágai belül üregesek vagy könnyen eltávolítható bélszövettel rendelkeznek. A népi kultúrában – különösen az ázsiai hegyvidékeken – az egyenesebb vesszőket pipaszárként vagy gyermeki fúvócsövekként használták. Az Arnold Arboretum történeti feljegyzéseiben is említik ezt a gyakorlati felhasználást.
Amikor augusztus végén és szeptemberben megjelennek a hűvös éjszakák (10-12 °C környéke), a növény elkezdi lebontani a klorofillt, és felhalmozni az antociánokat (vörös színanyagokat). Ezért változik a szín a virágzatban.
A bugás hortenzia virága valójában nem szirom, hanem színes csészelevél. Ezek az idő előrehaladtával, és a megporzás után kezdenek el színt váltani.