Cotinus coggygria Cserszömörce

A Cotinus coggygria - cserszömörce Dél- és Közép-Európában, a Balkánon, Kis-Ázsiában és Közép-Ázsiában őshonos. Természetes élőhelyei száraz, napos domboldalak, sziklás lejtők, mészköves talajokon kialakult cserjések, ahol kifejezetten jól alkalmazkodik a szélsőségesebb körülményekhez. A Cotinus nemzetségnév az ókori görög kotinos szóból ered, amely vad olajfát jelentett, és közvetve a növény ipari felhasználására utal. A coggygria fajnév a Balkán térségéből származó régi növényelnevezés. A cserszömörce jelentős kultúrtörténeti növény: leveleit és kérgét évszázadokon át használták csersav előállítására a bőrcserzésben, fájából pedig sárga festéket nyertek.

A Cotinus coggygria erőteljes növekedésű, lombhullató cserje vagy kisebb fa, laza, szabálytalan koronával. Levelei kerekdedek vagy tojásdadok, zöldek, sima felületűek, ősszel élénk sárga, narancsos vagy vörös árnyalatokra színeződnek. Kora nyáron jelennek meg apró, zöldes virágai laza bugákban, amelyek később megnyúlt, szőrös kocsányokat fejlesztenek. Ezek alkotják a jellegzetes, füstös hatású termésbugákat, amelyek a növény legismertebb díszítőelemei.

Virágszín: Zöldes, majd füstös hatású termésbugák.

Virágzási idő: Június–július.

Magasság: 3–5 m magas, 3–4 m széles.

Igényei: Kifejezetten napos fekvést igényel a legszebb lombszínhez. Talaj iránt igénytelen, de a jó vízáteresztésű, meszes vagy semleges talajokat kedveli. Jól bírja a száraz, meszes, sőt a köves, sovány talajokat is. Jó szárazságtűrésű, a pangó vizet nem viseli el. Tűri a városi légszennyezést.

Fenntartási munkái: Jól tűri a metszést, amelyet kora tavasszal célszerű elvégezni. Erősebb visszavágással nagyobb levelek és intenzívebb lombszín érhető el és alacsonyabb, bokros habitus, míg visszafogott metszéssel természetesebb formájú marad nagyobb virágmennyiséggel. Minimális metszéssel törzses kis fává nevelhető. Telepítés után rendszeres öntözést igényel, később csak tartós aszály idején szükséges pótlás.

Felhasználása: Szoliterként, cserjecsoportokban, természetes hatású kertekben, lejtők megkötésére is alkalmas. Kiváló kontrasztnövény más lombszínű cserjék mellett.

Érdekességek a cserszömörcéről:

A levelek és a kéreg rendkívül gazdag cseranyagban (tanninban). Évszázadokon át ez volt a finomabb bőrök, különösen a szattyán és a kordován cserzésének fő anyaga. Magyarországon a 18-19. században komoly kereskedelmi árucikk volt; a Balaton-felvidéken és a Vértesben gyűjtötték, szárították, majd bálákban szállították a vargáknak.

A népi textilfestésben alapvető növény volt: A levelekből és a fából tartós sárga festéket nyertek (ezért hívták néhol sárgafának). Ha vas-sókkal keverték a főzetet, mélyfekete vagy sötétszürke színt kaptak, amellyel gyapjút és bőrt festettek.

A cserszömörce a mai napig a népi patika fontos része, főként erős összehúzó és fertőtlenítő hatása miatt: Levelének főzetét ínygyulladás, szájsebek és torokfájás ellen használták öblögetőként (ez a hatás 2026-ban is elismert, számos fogínyvédő készítmény alapanyaga). Ülőfürdőként aranyérre, vagy borogatásként nehezen gyógyuló sebekre, fagyásra alkalmazták. Belsőleg, nagyon óvatosan (mivel nagy mennyiségben mérgező) hasmenés ellen használták.

A 19. századi nagy fásítási programok idején a cserszömörcét használták a kopár, köves domboldalak (például a budai hegyek vagy a Balaton-felvidék dolomitkopárosai) megkötésére, mert extrém szárazságtűrő. A juhászok és pásztorok gyakran használták a cserszömörce ágait pipaszárnak vagy kisebb használati tárgyak faragására, mert a fája kemény és szép rajzolatú.