Prunus laurocerasus 'Etna' T - Babérmeggy törzses K10 T100

A Prunus laurocerasus - balkáni babérmeggy örökzöld lombú cserje. A kisebb levelű, alacsonyabb termetű változatok hazája a Balkán-félsziget, a magasabb és nagyobb levelű változatoké pedig Kis-Ászia és a Kaukázus. Déli típusai nagy termetűek és nagy levelűek, míg északi határ felé (a Balkánon) termete és levele egyre kisebb lesz, és a növény az erdők árnyékába húzódik. Természetes élőhelyén hegy- és dombvidéki lomberdők aljnövényzetében, üde, humuszos, jó vízellátottságú talajokon él. A Prunus nemzetségnév az ókori latin elnevezésből származik, amely a csonthéjas növényeket foglalja össze. A laurocerasus fajnév 'lauro' része a nemes babérhoz hasonló levelekre utal, a 'cerasus' része pedig cseresznyét jelent. Az alapfajt Carl von Linné írta le 1753-ban. 

Az ‘Etna’ (másik nevén 'Anbri') fajtát Adrian Straver szelektálta Németországban, Emmerich am Rhein városában 1993-ban. A nemesítés célja egy kompaktabb, sűrűbb ágrendszerű, erőteljes lombú babérmeggy előállítása volt, amely jól tűri a hidegebb teleket és kisebb kertekben is könnyen kezelhető. Közepes növekedésű, tömött habitusú, szélesen bokrosodó örökzöld cserje. Levelei nagyok, vastagok, bőrneműek, sötétzöldek, a fiatal hajtások bronzos-vörös árnyalatúak. Szárai erősek, sűrűn elágazók, jól reagálnak a rendszeres metszésre. Virágai tavasszal nyíló, fehér színű, illatos fürtökben jelennek meg. Termése fekete színű, fényes csonthéjas. A növény minden része enyhén mérgező.

Virágszín: fehér

Virágzási idő: április–május

Magasság: 2–2,5 m magas és széles

Igényei: Napos és félárnyékos, de árnyékos fekvésben is egyaránt jól fejlődik. A tápanyagban gazdag, jó vízellátottságú talajokat kedveli, de alkalmazkodóképessége kiváló. A pangóvizet albszolút nem tűri. Vízigénye közepes, tartós szárazságban, a nyári magas hőmérsékletű időszakban és a csapadékmentes teleken is öntözést igényel. Fagytűrése jó, a téli hideget károsodás nélkül átvészeli.

Fenntartási munkái: Metszése évente 1 vagy 2 alkalommal ajánlott, leginkább tavasz végén és nyár közepén. A metszés tulajdonképpen az esetleges magasságkorlátozásra és a kihajló vagy rosszul növő ágak visszavágására korlátozódik. Jól reagál az alakító és fenntartó metszésre. Tavasszal tápanyag-utánpótlás javasolt. A talaj nedvességének megőrzése érdekében tövét takarjuk valamilyen természetes anyaggal. Nyáron rendszeresen öntözzük. Érzékeny tavasszal a levéllyukasztó gombabetegségre, e megelőzésére kén- és réz-tartalmú gombaölőszerrel való permetezés javasolt. Nagyon nagy előnye a rendkívüli felújuló képessége: ha túl sok a beteg levél a növényen, bátran távolítsuk el (de óvatosan!), mert a levélhónaljban lévő alvó rügyekből gyorsan regenerálódik. A babérmeggyeknél tapasztalható levél sárgulásnak több oka is lehet, viszont a leggyakoribb ok a vízhiány. E növény ugyan nagyon sok mindent kibír, de öntöznünk rendszeresen kell!

Felhasználása: Sövényként, takarónövényként, csoportos kiültetésben vagy nagyobb kertek szoliter elemeként is kiváló. Sűrű lombja miatt jó zaj- és szélfogó növény. Egész évben zárt, zöld felületet biztosít.

Érdekességek a babérmeggyről:

A Prunus laurocerasus bár a rózsafélék közé tartozik, neve és megjelenése miatt a történelem során gyakran egybemosták a nemes babérral (Laurus nobilis). Ez a hasonlóság vezetett oda, hogy sokáig a dicsőség növényeként tisztelték, annak ellenére, hogy botanikailag semmi köze a nemes babérhoz.

Szimbolika és mitológia

Az ókori Görögországban és Rómában a babérmeggy leveleit is felhasználták a győztes hadvezérek és sportolók megkoszorúzására, mert a diadalt és az örök dicsőséget jelképezték levelei. Az európai néphitben gyakran tulajdonítottak neki védelmező erőt. Úgy hitték, hogy a kertbe vagy a ház bejárata mellé ültetett babérmeggy távol tartja a gonosz szellemeket és a villámcsapást. Mivel levelei télen is megmaradnak, a művészetben és a virágnyelvben a kitartás és halhatatlanság szimbólumaként jelenik meg. Ázsiában a hagyomány szerint a béke és a jólét növényeként tisztelik.

Történelmi útja és orvoslás

A Prunus laurocerasus fajt Clusius a híres flamand botanikus hozta be Bécsbe Konstantinápolyból 1576-ban, aki David Ungnadtól, a konstantinápolyi császár nagykövetétől kapta, majd onnan terjedt el  a kastélyparkokba. A 18. és 19. században a "kísérletező" orvosok kedvelt alapanyaga volt. Törökországban a népi gyógyászatban hagyományosan használták gyomorfekély, emésztési panaszok, sőt bronchitis kezelésére is. Zúzott leveleinek jellegzetes mandulaillata (melyet a benne lévő cianogén glikozidok adnak) miatt az illatszeripar is felfedezte magának, és ma is használják bizonyos aromák alapjaként.