Lonicera x brownii 'Dropmore Scarlet' - Kúszólonc K2 40/60

A Lonicera nemzetség a német botanikus, Adam Lonitzer (1528–1586) nevét őrzi, akinek munkái hozzájárultak a középkori növényismertetéshez.

A Lonicera nemzetség a német botanikus és egy gyógynövénykönyv (Kreuterbuch) szerzője, Adam Lonitzer (1528–1586) nevét őrzi. A Lonicera × brownii (kúszólonc) egy keresztezés útján létrehozott hibrid, amelynek története a 19. század elejére nyúlik vissza. A hibrid két észak-amerikai loncfaj keresztezéséből jött létre: Lonicera sempervirens (korall lonc): innen örökölte a látványos, trombita alakú, narancsvörös virágokat; és a Lonicera hirsuta (borzas lonc): innen származik a kiváló fagytűrő képessége. A keresztezés célja egy olyan dísznövény létrehozása volt, amely a loncok egzotikus virágpompáját ötvözi az északi területeken is életképes szívóssággal, fagytűréssel. A hibrid első példányai Európában jelentek meg a 19. század első felében. A hibrid nevében szereplő brownii jelzőt Robert Brown (1773–1858) neves skót botanikus tiszteletére kapta. Robert Brown korának egyik legjelentősebb természettudósa volt, aki többek között a Brown-mozgás felfedezéséről és a zárvatermők/nyitvatermők megkülönböztetéséről híres. Bár ő maga elsősorban Ausztrália flórájának kutatásával foglalkozott.

A 'Dropmore Scarlet' fajta a kanadai őshonos Lonicera hirsuta és az amerikai Lonicera sempervirens (trombitafolyondár) hibridje. A nemesítés célja a virágok élénk színének és a rendkívüli fagytűrésnek az ötvözése volt. A fajtát a kanadai Dr. Frank Skinner (1882–1967) nemesítette a Manitoba állambeli Dropmore-ban. Skinner a kanadai préri mezőgazdasági minisztériumának kísérleti telepein dolgozott. A nemesítés a 20. század közepén történt. A fajtát 1950-ben vezették be a kereskedelmi forgalomba. A fajta elnyerte a Brit Királyi Kertészeti Társaság (RHS) rangos Kertészeti Érdemrendjét. Közepes növekedésű, szárával  csavarodva kúszó, félörökzöld (enyhe teleken megtartja a leveleinek egy részét) vagy lombhullató növény. Levelei oválisak, világoszöldek, a hajtásokon sűrűn állnak. A hajtásvégeken a levelek összenőnek, csészeszerűen fogva körbe a szárat. Piros sárga torokkal, trombita alakú, hosszúkás virágai hosszú ideig nyílnak (tavasszal kora nyártól őszig), és rendkívül vonzóak a méhek és lepkék számára. Illata nincs vagy csak enyhe. Virágzás után apró, élénkpiros bogyókat hoz, amelyek dekoratívak, de mérgezőek.

Virágszín: Élénkpiros.

Virágzási idő: Május–szeptember (hosszú ideig virágzó).

Magasság / terjedés: 3–4 m magasra is felkúszik megfelelő támaszték (pl. pergola, rács, kerítés) mellett

Igényei: Napos vagy félárnyékos helyet kedvel, a naposabb fekvésben a virágzás a leggazdagabb. Talajban nem igényes, de a jó vízáteresztésű, középkötött, humuszos talajokat részesíti előnyben. Közepes vízigényű, rendszeres öntözést igényel virágzás idején. Nagyon jó fagytűréssel bír, a -30°C körüli fagyokat is elviseli.

Fenntartási munkái: Erőteljes növekedésű fajta, ezért fontos a támrendszer irányába történő vezetése. A metszést kora tavasszal vagy virágzás után érdemes elvégezni, amikor a nem kívánt vagy túl hosszú hajtásokat visszavágjuk, ez elősegíti az új hajtások képződését és a következő szezon virágzását. Telepítés után az első szezonban rendszeres öntözést igényel, később közepes vízigényű. A virágzás idején a megfelelő talajnedvesség meghosszabbítja és gazdagabbá teszi a virágzást. Tavasszal és virágzás előtt mérsékelt tápanyag‑utánpótlás segíti az egészséges fejlődést, különösen olyan helyeken, ahol a talaj tápanyagban szegény.

Felhasználása:  Kiváló választás pergolák, lugasok, kerítések befuttatására. Kúszó habitusa és hosszú virágzási ideje miatt jól alkalmazható természetes kertrészekben, mediterrán hangulatú kertekben, vagy akár balkonokon és teraszokon is támrendszerre futtatva. Méretei miatt kisebb és közepes kertekben is könnyen alkalmazható.