Magnolia x soulangeana - Rózsaszín virágú liliomfa K18 100

A Magnolia - liliomfa nemzetség fajai Észak-Amerika és Kelet-Ázsia lombos erdeiből származnak, ahol mélyrétegű, humuszban gazdag, jó vízellátottságú talajokon élnek. A magnóliák az egyik legősibb virágos növénycsoport képviselői, fosszilis maradványaik több tízmillió évesek. Ázsiában évszázadokon át tisztelt dísznövények voltak, míg Észak-Amerikában őshonos fajként az erdők természetes részei. Európába a 18. században kerültek, ahol először botanikus kertekben, majd főúri parkokban terjedtek el. A Magnolia × soulangeana kertészeti hibrid, amelynek alapfajai Kelet-Ázsiából származnak és a 19. század elején jött létre Franciaországban. A keresztezésben részt vevő fajok a Magnolia denudata és a Magnolia liliiflora, melyek Kína lombos erdeiben, humuszban gazdag, jó vízellátottságú talajokon honosak. E hibrid rendkívül gyorsan elterjedt Európa-szerte. A 19–20. század fordulójára a kontinens egyik legkedveltebb tavaszi virágzású díszfájává vált, különösen városi parkokban és kastélykertékben. A Magnolia nemzetség nevét Pierre Magnol francia botanikusról kapta; a nemzetséget Carl von Linné rendszerezte a 18. században. A fajnév soulangeana Étienne Soulange-Bodin francia botanikus és katonatiszt nevét őrzi.

A Magnolia × soulangeana hibridet Étienne Soulange-Bodin állította elő Franciaországban az 1820-as években, irányított keresztezéssel. A nemesítés célja egy nagyvirágú, látványos, ugyanakkor Európa éghajlatán is jól alkalmazkodó magnólia létrehozása volt. Erőteljes növekedésű, terebélyes, lombhullató cserje vagy kis fa. Koronája szélesen terülő, idősebb korban kissé szabálytalan. Levelei nagyok, tojásdad–elliptikus alakúak, élénkzöldek, ősszel sárgára színeződnek. A virágok nagyok (10-20 cm átmérőjűek), csésze vagy kehely alakúak, vastag sziromlevelekkel, amelyek kinyílva tányérszerűvé válnak. Színük a fehértől a krémfehéren át a halvány- vagy mélyrózsaszínig terjed, gyakran a szirmok tövénél sötétebb lila vagy bíbor árnyalattal. Enyhén illatosak. Termése összetett tüszőtermés, ősszel díszítő értékű.

Virágszín: fehér–rózsaszín,lilás árnyalattal

Virágzási idő: március vége – április, lombfakadás előtt

Magasság: 5–8 m, szélesség 4–6 m

Igényei: Napos vagy félárnyékos fekvést igényel, szélvédett helyen fejlődik a legszebben. Talaja legyen mélyrétegű, humuszban gazdag, enyhén savanyú vagy semleges kémhatású. Nem tolerálja a nagyon meszes talajokat, ami a levelek sárgulását (klorózis) okozhatja. A pangó vizet nem tűri, de az egyenletes vízellátást meghálálja. Fagytűrése jó, azonban a korai virágzás miatt a virágok érzékenyek lehetnek a késői fagyokra.

Fenntartási munkái: Metszést nem igényel, csak a sérült vagy elhalt ágak eltávolítása javasolt virágzás után. A gyökérzóna mulcsozása segíti a talaj nedvességtartását és hőmérsékletének kiegyenlítését. Tavasszal szerves anyaggal vagy lassú feltáródású tápanyaggal erősíthető.

Felhasználása: Klasszikus szoliter díszfa, nagyobb kertek, parkok, közterek meghatározó eleme. Tavaszi virágzása erőteljes látványt nyújt, ezért reprezentatív kertrészekbe ideális választás.