Metasequoia glyptostroboides- Kínai mamutfenyő K50 12/14

A Metasequoia glyptostroboides - kínai mamutfenyő Közép-Kína (Szecsuán, Hubej, Hunan és Csungking tartomány) hegyvidéki területeiről származik. Természetes élőhelyén folyóvölgyekben, nedves, jó vízellátottságú, hordalékos talajokon él, mérsékelten meleg, csapadékos klímán. A nemzetségnév Metasequoia jelentése „a Sequoiához hasonló”, mivel a fosszíliák alapján először a mamutfenyőkhöz sorolták. A glyptostroboides fajnevet 1948-ban Hu Xiansu kínai botanikus alkotta meg Zheng Wanjunnal (WC Cheng) együttműködve. A kréta kor 'élő fossziliája'/'élő kövülete' kifejezést Ralph Chaney paleobotanikus tette népszerűvé az 1940-es évek végén a növény őskori eredetétnek hangsúlyozása okán. Hiszen a fosszilis leletanyagok bizonyítják, hogy a Földön a késő kréta kortól (körülbelül 100 millió évvel ezelőtt) él. A vadonban a fajt az IUCN (Természetvédelmi Világszövetség) Vörös Listája veszélyeztetettnek minősíti korlátozott előfordulása (körülbelül 800 km²) és széttagolt populációi miatt. A tudomány 1941-ig meg volt győződve arról, hogy ez a nemzetség 5 millió évvel ezelőtt teljesen kihalt. Csak fosszíliákból (kőzetekbe zárult lenyomatokból) ismerték, amelyek a kréta időszaktól a miocénig maradtak fenn. Ritka eset a tudományban, hogy egy nemzetséget előbb írnak le fosszilis leletek alapján, mint ahogy az élő példányt megtalálnák. Amikor 1941-ben egy kínai botanikus, Kan Duo talált rá Szecsuán és Hubei határán az élő példányokra, bebizonyosodott, hogy a faj változatlan formában túlélte az évmilliókat.

A kínai mamutfenyő gyors növekedésű (évente akár 60–100 cm-t is nőhet), lombhullató tűlevelű fa. Fiatalon szabályos, kúpos koronájú, idősebb korban szélesebb, lazább habitusú. A gyökérzet egy közepesen mélyre nyúló központi karógyökérből és kiterjedt oldalgyökerekből áll. Tűlevelei egyenesek és puhák, 0,8-1,5 centiméter hosszúak, és az ágak mentén átellenesen helyezkednek el világoszöldek, tavasszal világoszöldek, nyáron élénkzöldre mélyülnek, ősszel pedig feltűnő narancsvörösre vagy bronzszínűre változnak, majd lehullanak. Törzse egyenes, kérge vörösesbarna, hosszanti repedésekkel, amely vékony, papírszerű csíkokban hámlik le. Tobozai aprók, gömbölyded-tojásdad alakúak, 2-2,5 centiméteresek. Végmagassága 25–35 m.

Igényei: Teljes napfényt igényel. Kedveli a mélyrétegű, tápanyagban gazdag, enyhén savanyú talajt, de a legtöbb kerti földben megél, ha elég vizet kap. Imádja a vizet. Legjobban tóparton, patak mentén vagy olyan helyen érzi magát, ahol a talaj folyamatosan nyirkos. A száraz, aszályos nyarakat (ami 2026-ban egyre gyakoribb) csak rendszeres öntözéssel bírja ki. A pangó vizet rövid ideig tolerálja, de a tartós vízborítást nem kedveli.

Fenntartási munkái: Fiatal korban rendszeres öntözést igényel. Metszést általában nem igényel. Nagy helyigényű, ezért ültetéskor megfelelő tér biztosítása szükséges.

Felhasználása: Parkok, nagyobb kertek, vízparti területek díszfája. Gyors növekedése és különleges lombszíneződése miatt szoliterként különösen látványos.

Érdekességek a kínai mamutfenyőről:

Kína eldugott völgyeiben a falusiak Sui-shan-nak (vízi fenyőnek) nevezték. Moudao faluban a legnagyobb, ma is élő példányt szentként tisztelték (korát 400–450 évre becsülik, magassága eléri az 50 métert). Hitük szerint a fa a föld és az ég közötti kapcsot jelképezte, és egy kis szentélyt is építettek a tövébe, ahol áldozatokat mutattak be a jó termésért: a helyi hagyomány szerint a fa terméshozatala jelezte a várható azévi termést.

A népi hiedelem úgy tartotta, hogy a fa leveleinek hullása és tavaszi megújulása az emberi lélek körforgását tükrözi. Ha a szent fa ágai száradni kezdtek, azt a közösséget érő szerencsétlenség előjeleként, vagy egy közösségi tag halálának előjeleként értelmezték.

A felfedezés után Kína a „pandadiplomáciához” hasonlóan Metasequoia-csemetéket ajándékozott baráti országoknak és neves intézményeknek. Így vált a fa a kínai-nyugati kapcsolatok botanikai nagykövetévé az 1950-es és 70-es években.

A legöregebbek Nyugaton: Az Arnold Arborétum által 1948-ban szétosztott magokból keltek ki az első Kínán kívüli példányok, amelyek ma már 70 év felettiek és 40 méternél is magasabbak.