Muehlenbeckia complexa - Kúszó keserűporclián, angyal szőlő

A Muehlenbeckia complexa (kúszó drótcserje) különleges megjelenésű, finom hajtásrendszerű, erősen terjedő növény, amely a keserűfűfélék (Polygonaceae) családjába tartozik. Természetes élőhelye Új-Zéland, ahol part menti területeken, sziklás lejtőkön, cserjésekben és nyíltabb erdőszegélyeken fordul elő 1200 méteres tengerszint feletti magasságig. Ezeken a helyeken a talaj gyakran jó vízáteresztésű, időnként kiszáradó, ugyanakkor a levegő párásabb, a klíma kiegyenlített, óceáni jellegű. A növény alkalmazkodóképessége innen ered: jól tűri a szelet, a metszést és a változó körülményeket, de a pangó vizet kifejezetten nem szereti. A nemzetségnév a nevet Heinrich Gustav Mühlenbeck (1796–1845) német orvos és lelkes amatőr botanikus tiszteletére kapta, aki a mohákat tanulmányozta (briológus). A fajnév latin eredetű, jelentése „összetett, bonyolult”, ami a növény sűrűn ágazó, kusza, hálószerű hajtásrendszerére utal. A faj egyszerre lehet talajtakaró, kúszónövény vagy leomló dísznövény, ezért a modern kertekben és dézsás beültetésekben is nagyon népszerű. A fajt először Allan Cunningham ausztrál botanikus írta le Polygonum complexum néven 1838-ban. A fajt Carl Friedrich Meisner svájci botanikus 1841-ben érvényesen publikálta és sorolta a Muehlenbeckia nemzetségbe. Új-Zélandon Mattress Vine-nak (Matracinda) hívják, mert a vadonban olyan sűrű, ruganyos összefüggő szőnyeget alkot, amelyen (elméletben) aludni is lehetne.

A Muehlenbeckia complexa rendkívül gyorsan növő, terülő, kúszó vagy csüngő habitusú, félörökzöld növény. Hajtásai sűrű szövedéket képeznek. Apró, kerekded, fényes zöld leveleket hoz, amelyek sűrűn borítják a vékony, sötét színű, „drótszerű” hajtásokat. Enyhe teleken a levelek megmaradnak, keményebb fagyok esetén lehullnak (félig örökzöld). Ha talál támasztékot, akkor felkapaszkodik rá (akár 3-5 méter magasra is), támaszték nélkül viszont sűrű, párnaszerű talajtakarót alkot. Virágai jelentéktelenek, aprók, zöldesfehérek, illatosak, nyáron jelennek meg, de a növény fő díszítő értéke egyértelműen a különleges lomb- és hajtásstruktúra. A növény kétlaki, de néha előfordulhatnak hímnős egyedek is. A  megtermékenyített nőivarú virágokból apró, áttetsző, bogyószerű termések fejlődnek, amelyek a madarak számára táplálékot jelentenek.

Virágzási idő: Június–augusztus (jelentéktelen virágok).

Magasság: 10–30 cm magas, szélessége 1–2 m 

Igényei: Napos vagy félárnyékos fekvésben fejlődik szépen, félárnyékban is dús marad. Jó vízáteresztésű, laza szerkezetű talajt kedvel, a pangó vizet nem tűri. Közepes vízigényű, de a kiszáradást rövid ideig elviseli, különösen, ha már jól begyökeresedett. Dézsában nevelve rendszeresebb öntözést igényel. Fagytűrése -12°C, ezalatt a lombozat teljesen lehullik. -18°C és -20°C körül: Ez a kritikus pont. Ilyenkor a föld feletti részek teljesen elhalhatnak, de ha a gyökérzet védett, tavasszal tőről képes teljesen megújulni. 

Fenntartási munkái: Nagyon jól viseli a metszést és a visszacsípést, sőt ezzel sűrűbbé is tehető. Tavasszal erősebben is visszavágható, ha túl nagyra nőtt vagy felkopaszodott. Bármikor visszavágható, akár alakfára (topiárium) is nyírható. Érdemes az első 2-3 évben a tövét lombbal vagy kéreggel takarni. Védett fekvésben szinte mindig károsodás nélkül áttelel. Nyílt, szeles, fagyzugos területeken inkább dézsás, teleltethető növényként ajánlott.

Felhasználása: Kiváló talajtakarónak, rézsűkre, kőfalak tetejére leomló növénynek, valamint dézsás beültetések „lelógó” kísérőnövényének. Modern kertekben, mediterrán jellegű összeültetésekben és balkonládákban is látványos, mert finom, hálós szerkezete jól kiemeli a nagy levelű vagy markáns formájú növényeket. A virágkötészetben is kedvelt „zöld kiegészítő” lett, mert légies, finom szerkezete jól lazítja a csokrok és kompozíciók formáját.