Phormium tenax 'Evening Glow' - Tengerparti vászonfű CLT15 80/100

A Phormium tenax – tengerparti vászonfű, új-zélandi len Új-Zéland területein és az Új-Zélandhoz tartozó Chatham szigeteken is őshonos, és ez utóbbi területen a populációk egy különálló változatot képviselhetnek. A fosszilis bizonyítékok arra utalnak, hogy itt már 20 000 év óta jelen van. A part menti síkságoktól a hegyi zónákig elterjedt, körülbelül 1200 méteres tengerszint feletti magasságig, változatos környezetben fordul elő. Természetes élőhelyén tengerparti síkságokon, mocsaras területeken, folyópartokon és nyílt, napos lejtőkön fordul él, ahol jó vízellátású, de jó vízáteresztő talajok jellemzők. Kifejezetten alkalmazkodóképes növény. A nemzetségnév Phormium a görög phormos („kosár, fonat”) szóból ered, utalva arra, hogy a növény leveleit az őslakos maorik kosarak és más tárgyak fonására használták. A fajnév tenax jelentése „szívós, kitartó”, ami erős, tartós leveleire és rostjaira vonatkozik. A fajt Johann Reinhold Forster és fia Georg Forster írta le a 18. században.

Az ‘Evening Glow’ fajta szelekcióját Margaret Jones (született Margaret Yuill), egy neves új-zélandi kertész és növénynemesítő végezte. aki az 1970-es években kezdte a Phormium-ok intenzív nemesítését. Az 'Evening Glow' fajtát 1985-ben regisztrálták és hozták kereskedelmi forgalomba. Kompakt növekedésű, felálló, majd kecsesen szétterülő, tőlevélrózsát nevelő évelő. Levele hosszú, kard alakú, ívesen lehajló. A levelek színe lenyűgöző: élénk rózsaszín és korall sávok futnak végig rajtuk, amelyeket sötétebb bronzos-bordó szegélyek kereteznek. A színek intenzitása a szezon és a fényviszonyok függvényében változhat, a fiatalabb leveleken a finomabb, barackos tónusok is megjelennek. Melegebb nyarakon vagy enyhe klímán ritkán,de  virágozhat, virágzata magas száron fejlődik, apró, vörös, csöves virágokkal, de a fajta fő díszértékét a lombozat adja.

Virágszín: Vöröses árnyalatú virágzat

Virágzási idő: Nyár közepe

Magasság: 80–120 cm magas és széles

Igényei: Napos fekvést igényel a legszebb levélszín kialakulásához, félárnyékban a színei kifakulnak. Jó vízáteresztő, tápanyagban mérsékelten gazdag talajt kedvel. A pangóvizet abszolút nem bírja. Közepes vízigényű. Nyáron, meleg időben rendszeres öntözést igényel, de két öntözés között hagyjuk a talajt kissé kiszáradni. A huzatos, szeles helyeket bírja, sőt, a jó légmozgást kifejezetten szereti. Enyhe teleken takarással áttelelhet, de -5, -10 °C alatt fagykárt szenvedhet, ezért hidegebb területeken edényes tartása javasolt.

Fenntartási munkái: Ültessük nagy méretű dézsába. Az első komolyabb fagyok előtt (általában november elején) vigyük be a növényt egy fényes, de fagymentes, 5–10°C-os helyiségbe (pl. fűtetlen lépcsőház, világos garázs, télikert). Itt nagyon minimális öntözést igényel, épp csak annyit, hogy ne száradjon ki teljesen a gyökérlabda (kb. havonta egyszer). Szabadföldi kiültetését csak enyhe telű, védett mikroklímájú kertekben próbáljuk meg. Itt a tövet vastagon (legalább 20-30 cm) takarjuk fenyőkéreggel, szalmával vagy száraz levéllel. A leveleket kössük össze, hogy védjük a hósérüléstől és a téli csapadéktól. A legnagyobb veszély nem a hideg maga, hanem a téli, nyirkos talaj, amely a gyökerek kirothadásához vezethet. 2-3 évente érdemes átültetni. Tavasszal távolítsuk el róla az elszáradt vagy sérült leveleket. A kaspóban tartott növények tápanyag-utánpótlására és öntözésére fordítsunk nagy figyelmet. Használható akár hosszú lebomlású (3-6 hónapos) műtrágya is.

Felhasználása: Modern kertek, mediterrán hangulatú ágyások, kavicskertek, dézsás kiültetések látványos szoliter növénye. Kiváló kontrasztnövény világos lombú, zöld vagy ezüst levelű társításokban.

Érdekességek a tengerparti vászonfűről:

A maorik számára a harakeke (maori nyelven) nem csupán alapanyag, hanem szent növény. A növény növekedési formáját az emberi család mintájának tekintik. A belső, fiatal hajtás a gyermek (rito), az őt körülvevő levelek a szülők (mātua), a külső levelek pedig a nagyszülők és ősök (tūpuna). Aratáskor tilos a középső hajtást (a gyermeket) levágni, mert az a növény (és a család) pusztulását jelentené. A gyűjtés során imákat mondanak, és tilos enni vagy beszélni a folyamat alatt.

Mielőtt az európaiak megérkeztek volna, ez a növény helyettesítette a fémet, a bőrt és a gyapjút Új-Zélandon. A rostjaiból készültek a hagyományos maori köpenyek (korowai), szoknyák és ágyékkötők. Kosarakat (kete), halászhálókat, köteleket, szőnyegeket és vitorlákat fontak belőle. A leveleket tetőfedésre és falak rögzítésére használták.

A növény szinte minden részét felhasználták gyógyításra: A levelek tövében található kocsonyás nedv (gumi) kiváló antiszeptikum, amit sebek, égések és fogfájás kezelésére használtak. A gyökér főzetét hashajtóként és féreghajtóként alkalmazták. A levelek erős rostjait csonttörések sínbe tételére használták (mint a mai fáslit). Bár a növény rostos, a virágok bőséges, édes nektárt termelnek, amelyet a maorik édesítőszerként gyűjtöttek és fogyasztottak.

Az európai telepesek hamar felismerték a rost rendkívüli erejét. A 19. században az új-zélandi lenből készült kötelek és vitorlavásznak világviszonylatban is híresek voltak, mivel rendkívül ellenálltak a sós víznek. Hatalmas "len-malmok" épültek, és a 19. század közepén ez volt Új-Zéland egyik legfontosabb exportcikke.