Picea pungens - Ezüstfenyő K5 80/100

A Picea pungens - ezüstfenyő Észak-Amerika nyugati részén őshonos, elsősorban a Sziklás-hegység területén, az Egyesült Államok Colorado, Utah, Wyoming, Arizona és Új-Mexikó államaiban. Természetes élőhelyén 1800–3000 méteres tengerszint feletti magasságban fordul elő, hegyvidéki klímán. Jellemzően folyóvölgyekben, hegyi patakok mentén és jó vízellátottságú, kavicsos, ásványi talajokon él. Kontinentális viszonyok között fejlődik, ahol a telek hidegek, a nyarak naposak és viszonylag szárazak. A Picea nemzetségnév a latin „pix” (gyanta) szóból ered, amely a fenyőfélék gyantatermelésére utal. A „pungens” fajnév jelentése szúrós, hegyes, ami a faj merev, erősen szúrós tűleveleire utal. A fajt a 19. században írták le botanikailag, és rövid időn belül Európába is bekerült, ahol gyorsan népszerű díszfává vált. A fajt először hivatalosan 1879-ben írta le George Engelmann botanikus.

Az ezüstfenyő kifejlett korban jellemzően 9-18 méteres magasságot ér el. Fiatal korban kúpos vagy piramis alakú, szimmetrikus koronájú, vízszintes vagy enyhén lelógó ágakkal, amelyek a fiatalabb fáknál gyakran a földig érnek, sűrű, formális megjelenést kölcsönözve. A tűk merevek, hegyesek és keresztmetszetük négyszögletes, 1,5-3 cm hosszúak, szürkéskékes - zöld színűek. A tűk 5-10 évig maradnak a fán. A hengeres magtobozok 6-10 cm hosszúak, kezdetben zöldek vagy ibolyaszínűek, majd világosbarnára érnek. A kéreg szürkésbarna, kezdetben vékony és pikkelyes, de az idő múlásával vastagszik, lekerekített bordákra hasad. Végmagassága 15–25 méter, kedvező körülmények között ennél magasabb is lehet. Szélessége 6–8 méter.

Igényei: Napos fekvést igényel, árnyékban kiritkul, és kizöldül. Talajban nem különösebben igényes, de a jó vízáteresztő, középkötött talajokat kedveli.  Alkalmazkodik a szegény, terméketlen talajokhoz, de jó vízelvezetést igényel a pangóvíz elkerülése érdekében, ami gyökérrothadáshoz vezethet. Őshonos élőhelyén is semleges és enyhén lúgos talajokon él. Fagytűrése kiváló, a hazai klímán biztonsággal nevelhető. Jól tűri a szárazabb klímát és a városi szennyezett levegőt is.

Fenntartási munkái: Metszést általában nem igényel, természetes formája szabályos. Csak a sérült vagy elszáradt ágak eltávolítása szükséges. Fiatal korban az öntözés fontos a megfelelő begyökeresedéshez. Kártevői a fenyő levéltetvek és a takácsatkák, valamint gombabetegség is megtámadhatja.

Fenyő-levéltetű: Magyarországon ez a kártevő felelős az ezüstfenyők (és más lucok) tömeges, drasztikus felkopaszodásáért és pusztulásáért. Apró, zöld színe miatt tökéletesen beleolvad a tűlevelekbe. Amikor a gazda észreveszi, hogy a fa belülről kifelé haladva barnul és kopaszodik, a tetvek már gyakran tovább is álltak. Ez a tetű nem a nyári meleget szereti, hanem az enyhe teleket. Már februárban és márciusban elszaporodik, és mire a kertész áprilisban elővenné a permetezőt, a kár már visszafordíthatatlan. A szívogatása miatt a tűlevelek először sárgulnak, majd barnulnak és tömegesen hullanak le. A fa alulról és belülről kezd felkopaszodni, csak a friss hajtásvégek maradnak zöldek (ezt hívják "oroszlánfarok" tünetnek). A leghatékonyabb a lemosó permetezés kora tavasszal (olajos szerekkel), illetve rügyfakadáskor szisztematikus rovarölővel.

Fenyő-takácsatka kártételének tünetei: A tűlevelek elveszítik ezüstös fényüket, elszürkülnek, majd a belső részek felől indulva rozsdabarnára színeződnek és lehullanak. Erős fertőzésnél finom pókhálószerű szövedék látható az ágak között. Főleg a száraz, forró nyári hónapokban (július-augusztus) indul a kártétele, mivel a porral telített, aszályos levegőt imádja. Védekezés: A takácsatka gyűlöli a vizet. A rendszeres (esti) vizes lemosás a korona belsejében sokat segít a megelőzésben. Vagy érdemes speciális atkaölő szerekkel kell permetezni. Fontos, hogy a szert a sűrű korona belsejébe is bejuttassuk!

A Rhizosphaera és Lophodermium gombák a legyengült fákon pillanatok alatt elterjednek, barna foltokat és tűhullást okozva. 

Felhasználása: Nagyobb kertek, parkok, intézményi zöldfelületek jellegzetes szoliter fája. Szabályos formája és markáns lombszíne miatt hangsúlyos téralakító elem. Alkalmas fasorfa ültetésre is megfelelő térállás biztosítása mellett. Kék lombszínű változatai különösen dekoratívak modern kertépítészeti környezetben.

Érdekességek az ezüstfenyőről:

Az amerikai őslakos Keres törzsek az ezüstfenyőt a népi gyógyászatban használták. A tűlevelekből főzött, meleg fürdő enyhítette a reuma és a megfázás tüneteit. A Navajo és Keres törzsek ceremoniális rítusaik során az ezüstfenyő ágait használták, a táncosok gyakran fenyőágat rögzítettek a karjukhoz.

Olyannyira megbecsült fa, hogy Colorado állam hivatalos állami fája lett 1939-ben.

Az Egyesült Államokban mérsékelten népszerű karácsonyfa, amelyet szabályos formája és szép színe miatt kedvelnek, és többször volt a washingtoni Capitolium hivatalos karácsonyfája is.