Picea pungens 'Glauca' - Ezüstfenyő FL 100/125

A Picea pungens - ezüstfenyő Észak-Amerika nyugati részén őshonos, elsősorban a Sziklás-hegység területén, az Egyesült Államok Colorado, Utah, Wyoming, Arizona és Új-Mexikó államaiban. Természetes élőhelyén 1800–3000 méteres tengerszint feletti magasságban fordul elő, hegyvidéki klímán. Jellemzően folyóvölgyekben, hegyi patakok mentén és jó vízellátottságú, kavicsos, ásványi talajokon él. Kontinentális viszonyok között fejlődik, ahol a telek hidegek, a nyarak naposak és viszonylag szárazak. A Picea nemzetségnév a latin „pix” (gyanta) szóból ered, amely a fenyőfélék gyantatermelésére utal. A „pungens” fajnév jelentése szúrós, hegyes, ami a faj merev, erősen szúrós tűleveleire utal. A fajt a 19. században írták le botanikailag, és rövid időn belül Európába is bekerült, ahol gyorsan népszerű díszfává vált. A fajt először hivatalosan 1879-ben írta le George Engelmann botanikus.

'Glauca'  Az alapfajt Charles Christopher Parry (1823–1890) brit-amerikai botanikus fedezte fel és 1862-ben a Pikes Peak környékén gyűjtötte az első mintákat. A botanikai leírás 1863-ban történt, a kékesszürke változatokat pedig az 1870-es években kezdték el tudatosan elkülöníteni 'Glauca' néven. Ezek a fenyők általában magról vetettek, ezért a színük változó lehet (vannak köztük zöldesebbek és kékebbek is). A fixen kék fajtákat (mint a korábban említett 'Hoopsii' vagy 'Koster') oltással szaporítják ezekből a szelekciókból.  A Sziklás-hegységben a szúrós luc állományaiban a zöldtől az acélkékig minden árnyalat előfordul. A kékes színt a tűleveleket borító vastag viaszréteg adja (ez védi a fát a magashegyi UV-sugárzástól és a kiszáradástól). Fiatalon szabályos, karcsú kúp alakú, de az idő múlásával a korona kiszélesedik, és idősebb korára széles, robusztus kúppá vagy oszlopos formává válik. Tűlevelei merevek, rendkívül szúrósak, sűrűn állnak a hajtásokon. A glauca (hamvas, kékeszöld) elnevezés arra utal, hogy a lombozat színe a zöldtől eltér, és a kékeszöld, szürkészöld vagy ezüstös árnyalatok felé tendál, köszönhetően a tűleveleket borító viaszrétegnek. A magról vetett egyedek színe változó lehet. Természetes növekedésében nagy fává fejlődik, a 15–25 méteres magasságot és a 4–8 méteres szélességet is elérheti.

Igényei: Napos fekvést igényel, árnyékban kiritkul, és kizöldül. Talajban nem különösebben igényes, de a jó vízáteresztő, középkötött talajokat kedveli.  Alkalmazkodik a szegény, terméketlen talajokhoz, de jó vízelvezetést igényel a pangóvíz elkerülése érdekében, ami gyökérrothadáshoz vezethet. Őshonos élőhelyén is semleges és enyhén lúgos talajokon él. Fagytűrése kiváló, a hazai klímán biztonsággal nevelhető. Jól tűri a szárazabb klímát és a városi szennyezett levegőt is.

Fenntartási munkái: Metszést általában nem igényel, természetes formája szabályos. Csak a sérült vagy elszáradt ágak eltávolítása szükséges. Fiatal korban az öntözés fontos a megfelelő begyökeresedéshez. Kártevői a fenyő levéltetvek és a takácsatkák, valamint gombabetegség is megtámadhatja.

Fenyő-levéltetű: Magyarországon ez a kártevő felelős az ezüstfenyők (és más lucok) tömeges, drasztikus felkopaszodásáért és pusztulásáért. Apró, zöld színe miatt tökéletesen beleolvad a tűlevelekbe. Amikor a gazda észreveszi, hogy a fa belülről kifelé haladva barnul és kopaszodik, a tetvek már gyakran tovább is álltak. Ez a tetű nem a nyári meleget szereti, hanem az enyhe teleket. Már februárban és márciusban elszaporodik, és mire a kertész áprilisban elővenné a permetezőt, a kár már visszafordíthatatlan. A szívogatása miatt a tűlevelek először sárgulnak, majd barnulnak és tömegesen hullanak le. A fa alulról és belülről kezd felkopaszodni, csak a friss hajtásvégek maradnak zöldek (ezt hívják "oroszlánfarok" tünetnek). A leghatékonyabb a lemosó permetezés kora tavasszal (olajos szerekkel), illetve rügyfakadáskor szisztematikus rovarölővel.

Fenyő-takácsatka kártételének tünetei: A tűlevelek elveszítik ezüstös fényüket, elszürkülnek, majd a belső részek felől indulva rozsdabarnára színeződnek és lehullanak. Erős fertőzésnél finom pókhálószerű szövedék látható az ágak között. Főleg a száraz, forró nyári hónapokban (július-augusztus) indul a kártétele, mivel a porral telített, aszályos levegőt imádja. Védekezés: A takácsatka gyűlöli a vizet. A rendszeres (esti) vizes lemosás a korona belsejében sokat segít a megelőzésben. Vagy érdemes speciális atkaölő szerekkel kell permetezni. Fontos, hogy a szert a sűrű korona belsejébe is bejuttassuk!

A Rhizosphaera és Lophodermium gombák a legyengült fákon pillanatok alatt elterjednek, barna foltokat és tűhullást okozva. 

Felhasználása: Ideális választás szoliter növénynek nagy kertekbe, parkokba, vagy reprezentatív előkertekbe, ahol a színe érvényesülhet. Végleges mérete miatt kisebb kertekbe nem ajánlott.

Érdekességek az ezüstfenyőről:

Az amerikai őslakos Keres törzsek az ezüstfenyőt a népi gyógyászatban használták. A tűlevelekből főzött, meleg fürdő enyhítette a reuma és a megfázás tüneteit. A Navajo és Keres törzsek ceremoniális rítusaik során az ezüstfenyő ágait használták, a táncosok gyakran fenyőágat rögzítettek a karjukhoz.

Olyannyira megbecsült fa, hogy Colorado állam hivatalos állami fája lett 1939-ben.

Az Egyesült Államokban mérsékelten népszerű karácsonyfa, amelyet szabályos formája és szép színe miatt kedvelnek, és többször volt a washingtoni Capitolium hivatalos karácsonyfája is.