Pinus wallichiana – Himalájai selyemfenyő, Bush C40 150/175

A Pinus wallichiana - himalájai selyemfenyő a Himalája térségében őshonos, Afganisztán, Pakisztán, Észak-India, Nepál és Bhután hegyvidéki területein fordul elő. Természetes élőhelyén 1800–4000 méteres tengerszint feletti magasságban él, hűvös, csapadékos klímán, jó vízáteresztő, gyakran köves talajokon. A hegyvidéki környezetben a téli hideget, a nagy hóterhelést és az erős szeleket egyaránt jól viseli, ugyanakkor a nyári csapadékellátottság számára fontos. A Pinus az ókori latin elnevezés a fenyőkre. A „wallichiana” fajnév Nathaniel Wallich dán származású botanikus nevére utal, aki a 19. század elején jelentős munkát végzett az indiai flóra feltárásában. A fajt a 19. század első felében írták le tudományosan, és ezt követően került be az európai kertkultúrába.

A himalájai selyemfenyő fiatal korban szabályos, keskeny kúpos növekedésű, idősebb korban szélesebb, lazább koronájú örökzöld fa. A kéreg fiatalon sima és vékony, az idő múlásával vastagszik, repedezetté válik, és szürkéből sötétbarnába színeződik. Ágrendszere fiatalon vízszintes, később enyhén lehajló. Tűlevelei ötösével állnak, 15–20 cm hosszúak, nagyon puhák, lecsüngők, kékeszöld árnyalatúak, ami finom, selymes hatást kelt. Tobozai hosszúkásak, hengeresek, 15–30 cm hosszúak, csüngők, éréskor barnák. A tobozok 2 év alatt érnek be. Fiatalon gyors növekedésű, a vezérhajtása évente akár kb. 60-90 cm-t is növekedhet. Végmagassága 20–30 méter, kedvező viszonyok között ennél magasabb is lehet. Koronaszélessége 8–12 méter.

Igényei: Napos vagy félárnyékos fekvést igényel. Jó vízáteresztő, enyhén savanyú vagy semleges talajban fejlődik a legszebben. A meszes talajt kevésbé kedveli. A pangó vízre érzékeny. A fiatal növényeket rendszeresen öntözni kell. Fagytűrése jó, de a száraz, forró nyarakat kevésbé viseli jól, ezért kiegyenlítettebb klímán fejlődik optimálisan.

Fenntartási munkái: Metszést általában nem igényel, természetes habitusa esztétikus. Fiatal korban a megfelelő térállás biztosítása fontos, mivel idős korban jelentős koronaszélességet ér el. Aszályos időszakban öntözésre van szüksége.

Felhasználása: Nagyobb kertek, parkok és kastélykertek látványos szoliter fája. Tágas térben érvényesül igazán, ahol lecsüngő tűlevelei és elegáns koronája szabadon kibontakozhat. Természetközeli és angol tájképi kertekben különösen jól alkalmazható.

Érdekességek a himalájai selyemfenyőről:

A himalája területeinek őslakos népei a fát "Kail" néven ismerik, és szinte minden részét hasznosítják:  Mivel a fája rendkívül gyantás, régebben a vékonyabb ágait fáklyaként használták a hegyi falvakban. A lehullott, puha tűleveleket az állatok alá szórják alomnak, az összegyűjtött tűlevelekből később értékes trágya lesz. A rizsföldeken dolgozó helyiek a fa gyökereiből kivont olajat rovarriasztóként használják, hogy távol tartsák a bögölyöket és egyéb rovarokat. 

A himalájai népi orvoslásban és az Ayurveda rendszerében is fontos szerepet tölt be: A gyantából lepárolt terpentint és a levelek főzetét megfázás, köhögés és influenza kezelésére használják (belégzéssel vagy teaként). Külsőleg sebek, égési sérülések és kelések gyógyítására alkalmazzák fertőtlenítő hatása miatt. A gyantát tartalmazó krémekkel és gőzfürdőkkel az ízületi fájdalmakat és a reumás panaszokat enyhítik. 

Mint minden örökzöld fenyő a keleti kultúrákban, a selyemfenyő is a hosszú élet és a kitartás jelképe, mivel képes dacolni a zord hegyi körülményekkel.

A fájából nyert gyantát gyakran használják füstölőként helyi rituálék során, illatos füstje a megtisztulást szolgálja.