Potentilla fruticosa 'Red Ace' - Cserjés pimpó piros K5

A Dasiphora fruticosa - cserjés pimpó (szinonim neve: Potentilla fruticosa) a teljes északi féltekén, a szubarktikus és hűvös mérsékelt égövi régiókban őshonos, széles elterjedésű növény. Észak- és Közép-Ázsia hegyvidéki és sztyepp jellegű területein is megtalálható. Magyarországon nem őshonos. A növény rendkívül alkalmazkodó, a tengerszinttől 3500 méter tengerszint feletti magasságig előfordul. Élőhelyei a nedves, mocsaras területek, lápok és vízparti zónák, a szárazabb lejtők, nyílt cserjések és alpesi rétek. A talaj kémhatására nem érzékeny, jól tűri a hideget, a szelet és a szárazságot. A nemzetségnév a görög dasys = sűrű/szőrös és phoros = hordozó szavakból áll, mely a növény szőrözött leveleire és szárára utal. A fajnév jelentése „cserjés”, vagyis fásodó, bokros növekedésű, mely a növény habitusára utal.

A Dasiphora nemzetség egy kis cserjecsoportot foglal magába, és az ide tartozó fajok eredetileg a Potentilla nemzetséghez tartoztak. Az elkülönítést kezdetben morfológiai jegyek alapján javasolták, de az 1990-es évek végén és a 2000-es években a kloroplaszt DNS és a nukleáris riboszomális vizsgálatok eredményei aztán teljes mértékben igazolták az átsorolás szükségességét. Így a faj hivatalosan elfogadott neve: Dasiphora fruticosa, de szinoním névként a kertészeti forgalomban továbbra is megtalálható a Potentilla fruticosa név. (A morfológiai különbség: a Potentilla fajok többsége évelő lágyszárú, a Dasiphora fajok fás szárú cserjék.)

A ‘Red Ace’ fajtát Nagy-Britanniában hozták létre a 20. század második felében. A nemesítés célja egy alacsony, kompakt, szélesen terülő cserje létrehozása volt, amely hosszan virágzik és élénk vörös színű virágokkal rendelkezik. Több, Potentilla fruticosa színes virágú változatok keresztezésével és szelekciójával állították elő. Alacsony növekedésű, sűrű ágrendszerű, bokros habitusú lombhullató cserje. Levelei aprók, összetettek, szürkészöld-sötétzöld színűek, finom textúrát adva a növénynek. Szárai vékonyak, sűrűn elágazók, idősebb korban kissé fásodók. A növényt májustól októberig borítják a kis, csésze alakú, ötszirmú virágok. Színük élénk piros vagy skarlátvörös, sárga középpel és a szirmok alján sárga beütéssel. Fontos jellemzője, hogy a virágok a meleg, erős napfény hatására narancssárgára vagy égetett narancs árnyalatúra fakulnak, így a bokor kétszínűnek tűnik. Termése jelentéktelen, apró aszmagcsomó.

Virágszín: skarlátvörös, sárga középpel, mely  napfény hatására narancssárgára vált

Virágzási idő: (május)-június–október

Magasság: 0,5–0,7 m, szélesség 0,8–1 m

Igényei:Kedveli a telljes napfényt vagy félárnyékot. A virágok színe a napos helyen lesz a legélénkebb piros, bár ott fakulnak a leggyorsabban narancsra; árnyékosabb helyen a piros szín tovább megmarad, de a virágzás lehet kevésbé bőséges. Talaj iránt igénytelen, a jó vízáteresztő, akár gyengébb minőségű talajokon is jól fejlődik. A pangó vizet nem tűri. Vízigénye alacsony–közepes, jó szárazságtűrésű, természetesen a begyökeresedése után. Fagytűrése kiváló, a hideg teleket károsodás nélkül átvészeli.

Fenntartási munkái: Kora tavasszal erőteljesebb visszametszés javasolt a kompakt forma és a bőséges virágzás érdekében. Hosszabb száraz időszakban öntözést igényel. Tápanyag-utánpótlása mérsékelt, tavasszal komposzt vagy alacsony nitrogéntartalmú műtrágya elegendő. Időnkénti ritkítás elősegíti a bokor megújulását.

Felhasználása: Kiváló szegélynövény, alacsony sövényként, sziklakertekbe és vegyes cserjecsoportokba is jól illeszthető. Hosszú virágzása miatt közterületeken és előkertekben is kedvelt. Virágai a beporzó rovarokat vonzzák.

A Potentilla fruticosa (mai tudományos nevén Dasiphora fruticosa) alapfaj gazdag népgyógyászati múlttal rendelkezik, különösen Ázsia és Észak-Amerika hűvösebb régióiban. 

Történelmi és hagyományos felhasználás

Kuril-tea: Oroszországban (főleg Szibériában), Mongóliában és a Himalája vidékén a leveleiből évszázadok óta főznek teát (úgynevezett Kuril-teát). Gyakran használták a valódi tea helyettesítőjeként is, mivel íze kellemes és magas a C-vitamin- valamint kalciumtartalma.

Emésztőrendszeri panaszok: A tibeti és mongol gyógyászatban a gyökér levét vagy főzetét bélrendszeri fertőzések, hasmenés és gyomorhurut kezelésére alkalmazták összehúzó hatása miatt.

Észak-amerikai indiánok: Egyes törzsek (például a Cheyenne-ek) külsőleg használták a növény forrázatát; úgy hitték, megvédi a kezet a hőtől, vagy éppen sebgyógyításra, vérzés csillapítására alkalmazták a porított leveleket. 

Tibet: A tibeti gyógyászatban a virágokat összezúzva sebekre és sérült bőrfelületekre helyezték gyulladáscsökkentőként. Az ajurvédikus orvoslásban a viráglevet napszúrás esetén is alkalmazták. Erős fertőtlenítő hatása miatt a gyökér főzetét toroköblögetésre (szájfertőzések, torokfájás ellen) és sebtisztításra is bevetették

Gyógyhatások és hatóanyagok

A modern kutatások több olyan vegyületet (például tanninokat, flavonoidokat és fenolsavakat) azonosítottak benne, amelyek magyarázatot adnak hagyományos felhasználására: 

Összehúzó és gyulladáscsökkentő: Magas tannintartalma (csersav) miatt hatékonyan húzza össze a szöveteket, ami segít a hasmenés megállításában és a sebek gyógyulásában.

Antioxidáns: Kiemelkedően magas antioxidáns kapacitással bír, ami segíti az immunrendszer erősítését és a szabadgyökök elleni védelmet.

Antimikrobiális: Kivonatai gátolják bizonyos baktériumok és gombák szaporodását, így torokgyulladás esetén öblögetőként is alkalmazták.