Prunus laurocerasus 'Caucasia' - Kaukázusi babérmeggy K20

A Prunus laurocerasus - balkáni babérmeggy örökzöld lombú cserje. A kisebb levelű, alacsonyabb termetű változatok hazája a Balkán-félsziget, a magasabb és nagyobb levelű változatoké pedig Kis-Ászia és a Kaukázus. Déli típusai nagy termetűek és nagy levelűek, míg északi határ felé (a Balkánon) termete és levele egyre kisebb lesz, és a növény az erdők árnyékába húzódik. Természetes élőhelyén hegy- és dombvidéki lomberdők aljnövényzetében, üde, humuszos, jó vízellátottságú talajokon él. A Prunus nemzetségnév az ókori latin elnevezésből származik, amely a csonthéjas növényeket foglalja össze. A laurocerasus fajnév 'lauro' része a nemes babérhoz hasonló levelekre utal, a 'cerasus' része pedig cseresznyét jelent. Az alapfajt Carl von Linné írta le 1753-ban. 

A 'Caucasia' fajta az Európába behozott alapfaj egy szelekciója, melyről már az 1860-as években írtak a korabeli szakirodalomban. Erőteljes, gyors növekedésű, nagytermetű, örökzöld cserje. Levelei hosszúkásak, bőrneműek, fényes sötétzöldek, kihegyesedő csúcsúak. Szárai erősek, sűrűn elágazók, jól tűrik a metszést. Virágai tavasszal nyíló, fehér színű, illatos fürtökben jelennek meg. Termése fekete színű, fényes csonthéjas. A növény minden része enyhén mérgező.

Virágszín: fehér

Virágzási idő: április–május

Magasság: 4–6 m magas, 2–4 m széles (metszéssel jól szabályozható)

Igényei: Napos és félárnyékos, de árnyékos fekvésben is egyaránt jól fejlődik. A tápanyagban gazdag, jó vízellátottságú talajokat kedveli, de alkalmazkodóképessége kiváló. A pangóvizet albszolút nem tűri. Vízigénye közepes, tartós szárazságban és a nyári magas hőmérsékletű időszakban öntözést igényel. Fagytűrése jó (kb. -20, -22°C), a téli hideget károsodás nélkül átvészeli.

Fenntartási munkái: Metszése évente 1 vagy 2 alkalommal ajánlott, leginkább tavasz végén és nyár közepén. A metszés tulajdonképpen a némi magasságkorlátozásra és az esetleges kihajló vagy rosszul növő ágak visszavágására korlátozódik. Jól reagál az alakító és fenntartó metszésre. Tavasszal tápanyag-utánpótlás javasolt. A talaj nedvességének megőrzése érdekében tövét takarjuk valamilyen természetes anyaggal. Nyáron rendszeresen öntözzük. Érzékeny tavasszal a levéllyukasztó gombabetegségre, e megelőzésére kén- és réz-tartalmú gombaölőszerrel való permetezés javasolt. Nagyon nagy előnye a rendkívüli felújuló képessége: ha túl sok a beteg levél a növényen, bátran távolítsuk el (de óvatosan!), mert a levélhónaljban lévő alvó rügyekből gyorsan regenerálódik. A babérmeggyeknél tapasztalható levél sárgulásnak több oka is lehet, viszont a leggyakoribb ok a vízhiány. E növény ugyan nagyon sok mindent kibír, de öntöznünk rendszeresen kell!

Felhasználása: Kiválóan alkalmas magas, zárt sövények, térhatárolók kialakítására, valamint nagyobb kertekben és parkokban szoliterként is megállja a helyét. Gyors növekedése miatt rövid idő alatt hatékony belátásgátlást biztosít.

Érdekességek a babérmeggyről:

A Prunus laurocerasus bár a rózsafélék közé tartozik, neve és megjelenése miatt a történelem során gyakran egybemosták a nemes babérral (Laurus nobilis). Ez a hasonlóság vezetett oda, hogy sokáig a dicsőség növényeként tisztelték, annak ellenére, hogy botanikailag semmi köze a nemes babérhoz.

Szimbolika és mitológia

Az ókori Görögországban és Rómában a babérmeggy leveleit is felhasználták a győztes hadvezérek és sportolók megkoszorúzására, mert a diadalt és az örök dicsőséget jelképezték levelei. Az európai néphitben gyakran tulajdonítottak neki védelmező erőt. Úgy hitték, hogy a kertbe vagy a ház bejárata mellé ültetett babérmeggy távol tartja a gonosz szellemeket és a villámcsapást. Mivel levelei télen is megmaradnak, a művészetben és a virágnyelvben a kitartás és halhatatlanság szimbólumaként jelenik meg. Ázsiában a hagyomány szerint a béke és a jólét növényeként tisztelik.

Történelmi útja és orvoslás

A Prunus laurocerasus fajt Clusius a híres flamand botanikus hozta be Bécsbe Konstantinápolyból 1576-ban, aki David Ungnadtól, a konstantinápolyi császár nagykövetétől kapta, majd onnan terjedt el  a kastélyparkokba. A 18. és 19. században a "kísérletező" orvosok kedvelt alapanyaga volt. Törökországban a népi gyógyászatban hagyományosan használták gyomorfekély, emésztési panaszok, sőt bronchitis kezelésére is. Zúzott leveleinek jellegzetes mandulaillata (melyet a benne lévő cianogén glikozidok adnak) miatt az illatszeripar is felfedezte magának, és ma is használják bizonyos aromák alapjaként.