Prunus laurocerasus 'Otto Luyken' – Törpe babérmeggy K4 30/40

A Prunus laurocerasus - balkáni babérmeggy örökzöld lombú cserje. A kisebb levelű, alacsonyabb termetű változatok hazája a Balkán-félsziget, a magasabb és nagyobb levelű változatoké pedig Kis-Ászia és a Kaukázus. Déli típusai nagy termetűek és nagy levelűek, míg északi határ felé (a Balkánon) termete és levele egyre kisebb lesz, és a növény az erdők árnyékába húzódik. Természetes élőhelyén hegy- és dombvidéki lomberdők aljnövényzetében, üde, humuszos, jó vízellátottságú talajokon él. A Prunus nemzetségnév az ókori latin elnevezésből származik, amely a csonthéjas növényeket foglalja össze. A laurocerasus fajnév 'lauro' része a nemes babérhoz hasonló levelekre utal, a 'cerasus' része pedig cseresznyét jelent. Az alapfajt Carl von Linné írta le 1753-ban. 

A ‘Otto Luyken’ fajta Németországban született, a híres Otto Luyken (1884. – 1953.) kertészről kapta a nevét, aki a 20. század közepén Baumschulen Hesse-Luyken faiskola igazgatója volt. Az ő munkásságához fűződik több különleges dísznövény bevezetése. A fajtát Dietrich Luyken (Otto Luyken unokája) szelektálta 1953-ban, és 1968-ban vált kereskedelmi forgalomban is ismertté. A növény kompakt, alacsony termetű, bokros habitusú örökzöld. Gyökérzete sekély, de szélesen elterülő, így jól rögzíti a talajban a növényt. Hajtásai mereven felfelé törnek, levelei keskenyek, fényes sötétzöldek, bőrnemű tapintásúak. Tavasszal tömött, fehér virágfürtöket hoz, amelyek illatosak és bőséges nektárforrást jelentenek a beporzóknak. Nyárra apró, fekete bogyós termések fejlődnek. A növény minden része enyhén mérgező!

Virágszín: hófehér

Virágzási idő: május–június

Magasság: 1–1,5 m, szélessége 2–3 m

Igényei: Napos és félárnyékos, de árnyékos fekvésben is egyaránt jól fejlődik. A tápanyagban gazdag, jó vízellátottságú talajokat kedveli, de alkalmazkodóképessége kiváló. A pangóvizet albszolút nem tűri. Vízigénye közepes, tartós szárazságban és a nyári magas hőmérsékletű időszakban öntözést igényel. Fagytűrése jó, a téli hideget károsodás nélkül átvészeli.

Fenntartási munkái: Metszése évente 1 vagy 2 alkalommal ajánlott, leginkább tavasz végén és nyár közepén. A metszés tulajdonképpen a némi magasságkorlátozásra és az esetleges kihajló vagy rosszul növő ágak visszavágására korlátozódik. Jól reagál az alakító és fenntartó metszésre. Tavasszal tápanyag-utánpótlás javasolt. A talaj nedvességének megőrzése érdekében tövét takarjuk valamilyen természetes anyaggal. Nyáron rendszeresen öntözzük. Érzékeny tavasszal a levéllyukasztó gombabetegségre, e megelőzésére kén- és réz-tartalmú gombaölőszerrel való permetezés javasolt. Nagyon nagy előnye a rendkívüli felújuló képessége: ha túl sok a beteg levél a növényen, bátran távolítsuk el (de óvatosan!), mert a levélhónaljban lévő alvó rügyekből gyorsan regenerálódik. A babérmeggyeknél tapasztalható levél sárgulásnak több oka is lehet, viszont a leggyakoribb ok a vízhiány. E növény ugyan nagyon sok mindent kibír, de öntöznünk rendszeresen kell!

Felhasználása: Alacsony sövényekhez, ágyások szegélyeként, valamint előkertekbe kiváló választás. Kompakt mérete miatt kisebb kertekben is jól alkalmazható, sőt edényben nevelve is mutatós.

Érdekességek a babérmeggyről:

A Prunus laurocerasus bár a rózsafélék közé tartozik, neve és megjelenése miatt a történelem során gyakran egybemosták a nemes babérral (Laurus nobilis). Ez a hasonlóság vezetett oda, hogy sokáig a dicsőség növényeként tisztelték, annak ellenére, hogy botanikailag semmi köze a nemes babérhoz.

Szimbolika és mitológia

Az ókori Görögországban és Rómában a babérmeggy leveleit is felhasználták a győztes hadvezérek és sportolók megkoszorúzására, mert a diadalt és az örök dicsőséget jelképezték levelei. Az európai néphitben gyakran tulajdonítottak neki védelmező erőt. Úgy hitték, hogy a kertbe vagy a ház bejárata mellé ültetett babérmeggy távol tartja a gonosz szellemeket és a villámcsapást. Mivel levelei télen is megmaradnak, a művészetben és a virágnyelvben a kitartás és halhatatlanság szimbólumaként jelenik meg. Ázsiában a hagyomány szerint a béke és a jólét növényeként tisztelik.

Történelmi útja és orvoslás

A Prunus laurocerasus fajt Clusius a híres flamand botanikus hozta be Bécsbe Konstantinápolyból 1576-ban, aki David Ungnadtól, a konstantinápolyi császár nagykövetétől kapta, majd onnan terjedt el  a kastélyparkokba. A 18. és 19. században a "kísérletező" orvosok kedvelt alapanyaga volt. Törökországban a népi gyógyászatban hagyományosan használták gyomorfekély, emésztési panaszok, sőt bronchitis kezelésére is. Zúzott leveleinek jellegzetes mandulaillata (melyet a benne lévő cianogén glikozidok adnak) miatt az illatszeripar is felfedezte magának, és ma is használják bizonyos aromák alapjaként.