Spiraea x vanhouttei - Közönséges gyöngyvessző K 2L 40/60

A Spiraea nemzetség fajai Kelrt-Ázsiában, Dél- és Kelet-Európában valamint Észak-Amerikában őshonosak. E fajok két nagy csoportba sorolhatók: a tavasszal virágzók, melyek fehér virágszínűek és a nyáron virágzók, melyek színe a rózsaszín árnyalatai. Általánosságban minden fajukról elmondható, hogy kítűnő alkalmazkodó-képességgel rendelkeznek, igénytelenek, rendkívüli fagytűréssel rendelkező, lombhullató cserjék. A nemzetségnév a görög speira („koszorú, füzér”) szóból ered, amely a hajtások íves lefutására és a gazdag, füzérszerű virágzatokra utal.

A Spiraea × vanhouttei hibridet Billard francia kertész hozta létre a háromkaréjú gyöngyvessző (Spiraea trilobata) és a kantoni gyöngyvessző (Spiraea cantoniensis) ázsiai fajok mesterséges keresztezésével. A fajtát Ludwig van Houtte (1810–1876) neves belga kertészről és botanikusról nevezte el, aki a 19. század egyik legjelentősebb faiskoláját vezette Európában. A hibridet először 1862-ben írták le Franciaországban. Nagyméretű, gyors növekedésű, sűrű ágrendszerű, lombhullató cserje jellegzetes, kecsesen, ívesen a földig hajló, elegáns hajtásrendszerrel. Apró, rombusz alakú, sötét kékeszöld levelei vannak, amelyek fonákja világosabb. Ősszel gyakran narancssárgára vagy lilás-vörösre színeződnek, mielőtt lehullanak. Tavasszal, általában májusban, tömegesen borítják be hófehér virágai, amelyek sűrű félgömb alakú ernyőkben nyílnak az előző évi vesszők mentén. A virágok az ágak teljes hosszát beborítják, ilyenkor a levelek szinte nem is látszanak. 

Virágszín: Fehér

Virágzási idő: Május

Magasság: 2–2,5 m magas, hasonló szélességű

Igényei: Napos vagy félárnyékos fekvést kedvel. Talajban nem válogatós, bármilyen átlagos kerti talajban megél, de a jó vízáteresztésű, középkötött talajokon fejlődik a legszebben. Rendkívül igénytelen. Jól tűri a városi szennyeződést és a meszes kémhatást is Szárazságtűrése jó, fagytűrő.

Fenntartási munkái: Virágzás után célszerű ritkító metszést végezni, az elöregedett ágak eltávolításával. A virágrügyeket az előző évi hajtásokon hozza, így ha tavasszal metszük a dísztő értékétől, azaz a virágzástól fosztjuk meg a növényt. 3-4 évente érdemes az idős ágak egyharmadát tőből kivágni (ifjítás). A rendszeres fiatalítás elősegíti az erőteljes hajtásképződést és a bőséges virágzást. Különösebb növényvédelmet nem igényel, ellenálló fajta.

Felhasználása: Kiváló szoliterként, de nyírt sövényként és nagyobb cserjecsoportokban is jól alkalmazható. Parkokba, közterületekre, természetes hatású és klasszikus kertekbe egyaránt ideális.