Syringa josikaea - Jósika orgona 80 cm 23L

A Syringa josikaea - magyar orgona, Josiké orgona, erdélyi orgona a Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listáján (2018-as állapot szerint) veszélyeztetettnek minősítették súlyosan széttöredezett és csökkenő populációja miatt. Az egyedek teljes számát kevesebb mint 1000-re becsülik, ami az elmúlt 30 évben csökkenő tendenciát mutat az élőhelyek fragmentációja miatt. Ez a növény egy úgynevezett jégkorsazki reliktum, amely csak a Kárpátokban (főként Erdélyben és az Ukrán-Kárpátokban) őshonos. A faj szétszórt és széttöredezett populációkban fordul elő folyópartokon és völgyekben, vízgyűjtő területeken belül, mint például a romániai Fekete-Körös, Aranyos, Sebes-Körös és Meleg-Szamos folyók, valamint az ukrajnai Latorica, Rika, Ung és Sztryi folyók. 300 és 1092 méter tengerszint feletti magasságban él. A nemzetségnév a görög syrinx („cső, síp”) szóból ered, amely az orgonák üreges hajtásaira utal. A növényt báró Jósika Jánosné szül. Császár Rozália 1827 körül felfedezte a család erdélyi (Gyerővásárhely környéki) birtokán, és felismerte, hogy nem a közönséges orgonáról van szó. Még abban az évben a bárónő mintát küldött Frederic von Jacquin (baron Joseph Franz von Jacquin fia), a Bécsi Egyetem botanikus professzornak, miután korábban már több botanikusnak is megmutatta, de azok nem tulajdonítottak neki jelentőséget. Jacquin 1830-ban írta le tudományosan a fajt a Flora című szaklapban, és nevezte el hivatalosan a bárónő tiszteletére. Ma a Jósika-orgona szigorúan védett növény, természetes állományainak megőrzése kiemelt természetvédelmi feladat mind Magyarországon, mind Romániában és Ukrajnában

A Syringa josikaea erőteljes növekedésű, közepes termetű, felálló ágrendszerű, merevebb tartású, lombhullató cserje. Nem sarjadzik úgy, mint a közönséges orgona. Levelei elliptikusak vagy hosszúkás-tojásdadok, a csúcsuk hegyes, de az alapjuk felé fokozatosan elkeskenyednek, A levelek fonákja (alsó oldala) szürkészöld vagy fehéres, és finoman szőrözött (különösen az erek mentén). Ezüstös csillogást ad a növénynek, ha fújja a szél. A levelek ritkásabban állnak, és a hajtások gyakran bordóssal futtatottak vagy sötétebb színűek, mint a közönséges orgonának. Virágai laza, keskeny bugákban nyílnak, lilásbíbor árnyalatúak, illatuk visszafogottabb, mint a közönséges orgonáé. Virágzása kissé később kezdődik, általában május végén–június elején.

Virágszín: Lilásbíbor.

Virágzási idő: Május vége–június eleje.

Magasság: 3–4 m magas, 2–3 m széles.

Igényei: Félárnyékos vagy napos fekvésben is jól fejlődik. Üde, humuszban gazdag, enyhén savanyú vagy semleges talajt kedvel. Kedveli a nyirkosabb, akár kissé kötöttebb vagy meszes talajokat is. Vízigénye közepse, a tartós aszályt nem szereti Jó fagytűrésű, a hűvösebb klímát jól tűri.

Fenntartási munkái: Kevés gondozást igényel. Virágzás után a száraz virágbugák eltávolítása javasolt. Idősebb korban ritkító metszéssel fiatalítható. Különösebb növényvédelmet nem igényel.

Felhasználása: Természetközeli, erdőkert jellegű kertekbe, parkokba és nagyobb cserjecsoportokba kiváló választás. Szoliterként és háttérnövényként egyaránt jól érvényesül.